Connect with us

Kerítésen innen

Piti Csák-bosszú miatt kell új állást keresnie L. Simonnak?

Megosztás

Ha elfogadjuk Hiller István teóriáját L. Simon László menesztéséről, akkor ne álljunk meg itt, fokozzuk a gondolatkísérletet: lehet, hogy Csák miniszter egy kávé mellett ötletet adott Dúró Dórának a World Press Photo fotókiállítással kapcsolatban? Nem győzzük ismételni: ez utóbbi a képzeletünk műve, aminek létrejöttében azért lássuk be, a regnáló több, mint 10 éves melója van.

Megosztás

Ha elfogadjuk Hiller István teóriáját L. Simon László menesztéséről, akkor ne álljunk meg itt, fokozzuk a gondolatkísérletet: lehet, hogy Csák miniszter egy kávé mellett ötletet adott Dúró Dórának a World Press Photo fotókiállítással kapcsolatban? Nem győzzük ismételni: ez utóbbi a képzeletünk műve, aminek létrejöttében azért lássuk be, a regnáló több, mint 10 éves melója van.

A Hiller-változat

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt csütörtök este Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, aki L. Simon László menesztésével kapcsolatban azt mondta:

a World Press Photo fotókiállítás csak ürügy volt a Nemzeti Múzeum főigazgatójának félreállítására. Hiller azt mondta, L. Simon kirúgásának valós okát a Magyar Művészeti Akadémián (MMA) belül kell keresni.

A szocialista politikus felidézte, hogy az MMA-n október elején közgyűlést tartottak. A közgyűlés eredeti napirendjének egyik pontja az volt, hogy a leköszönő elnököt, egy neves magyar zenészt (Vashegyi Györgyöt) a testület tiszteletbeli elnökké nevezi ki. Hiller szerint

a közgyűlésen jelen volt L. Simon László is, és az ő javaslatára lekerült a napirendiről, hogy a leköszönő elnök tiszteletbeli elnök legyen.

Kéz kirúgást mos….

Hiller utalt arra, hogy Csák János miniszter nagyon jó kapcsolatot ápol Vashegyivel, ezért a szocialista politikus szerint azért, amit L. Simon László tett, előbb-utóbb a miniszter mindenképpen kirúgta volna. A World Press-fotókiállítás Hiller szerint csak ürügy volt. A kijelentéssel kapcsolatban a HVG  megkereste L. Simon Lászlót, aki elmondta:

nem akar interjút adni, és egyáltalán nem szeretne foglalkozni ezzel a témával.

Így azt sem tudtuk meg tőle, van-e, lehet-e alapja annak, amiről Hiller beszélt.

Nekünk ezt szánták

A hivatalos kommunikáció szerint L. Simon menesztésének oka az LMBTQ-propagandával megvádolt World Press Photo kiállítás körüli botrány, amit a Mi Hazánk országgyűlési képviselője robbantott ki múlt héten. Dúró Dóra törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte Csák Jánostól a kiállításon bemutatott három szociofotó miatt, amelyek egy melegeknek fenntartott Fülöp-szigeteki idősotthont mutattak be.

A miniszter szerint is törvényt sértett a Nemzeti Múzeum, és a családok védelméről szóló törvény értelmében arra kérte L. Simon László, hogy szigorítson a belépésen, és csak 18 éven felülieket engedjen be. A főigazgató erre azt reagálta, hogy

„a Nemzeti Múzeum jogszerűen nem tudja végrehajtani Csák János felszólítását, ugyanis senki személyi igazolványát nem kérhetik el”,

és megköszönte Dúrónak a hírverést, mert a múzeum előtt ugyanis napokig kígyóztak a sorok, annyian voltak kíváncsiak a 18-as karikát kapó kiállításra.

A minisztérium hivatalos közleménye szerint azért rúgták ki L. Simont, mert

a főigazgató az intézménytől elvárható jogkövetést mulasztotta el, azt érdemi felhívásra sem teljesítette, mi több, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását lehetetlenítette el.

Szerző