Connect with us

Kerítésen innen

Politikai számla végösszege, vagy szakmai elismerés? – Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is lovagkeresztes lett

Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? - Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
Megosztás

„Óriási megtiszteltetés! Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a hazai digitális mentőszolgálat működésének feltételeit megteremtő, példaértékű elhivatottsággal végzett munkája elismeréséül Dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehetett át” – tudatta közösségi oldalán a cég.

Dr. Csató Gábor:

„Az elismerés a teljes bajtársi közösségnek is szól, a díjazott vezetői teljesítmény sokezer elhivatott és elkötelezett mentődolgozó együttes sikerét is jelenti.”

Azt mindannyian látjuk, hogy az Országos Mentőszolgálat hogyan működik, illetve nem működik

Dr. Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi elemző közösségi oldalán kommentálta a hírt:

„Budapest ellátása gyakorlatilag alig-alig megoldott, dacára a vidékről naponta iderendelt mentőegységeknek, a vidéki ellátás is akadozik, a sikerként kommunikált ügyeletekről, ahol az Orvosi Kamara 25 pontos problémajegyzéket készített meg nem is beszélve. Ezekről a problémákról éppen most fogok egy sorozatot indítani.

Így ennek fényében nehéz attól a gondolattól megszabadulni, hogy ez az elismerés sokkal inkább egy politikai számla végösszege, mintsem szakmai elismerés.

  • Talán annak a köszönete, hogy Magyar Péter szigorúan védett egészségügyi dokumentumai az Országos Mentőszolgálat által kezelt adatbázisból az önkormányzati választások előtt kikerült?
  • Talán annak, hogy ennek, a kormány által is bűncselekménynek tartott adatátadásnak még most sincsen felelőse, hiszen az Országos Mentőszolgálat május 4-e óta tartó vizsgálatának nem ismerjük az eredményeit?
  • Talán, mindenesetre gyönyörű ékköve ez annak a politikának, amely tudás, a készségek, a képességek helyett a szervilizmusra épül.”

Csak úgy….

Egy kitüntetést az emel a magasba, vagy pont ellenkezőleg, az tesz értéktelenné, hogy kik kapják meg. Döntse el, hogy a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének esetében mi a helyzet.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Fásy Ádám

-erről adott hírt a Kulturális és Innovációs minisztérium sajtóosztálya. Fásynak a Pesti Vigadóban adta át

„augusztus 20-a alkalmából”

a díjat Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere, Zsigó Róbert a minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár.

Kapcsolódó

Csak úgy 2.

Pénteki hír: két sikertelen próbálkozás után az állami vagyonkezelő eladta az értékes balatonszemesi ingatlant, ahova akár épülhet is a következő luxus társasház. Lélekben már készülhetnek is a következő nagy építkezésre a balatonszemesiek, ugyanis harmadik nekifutásra sikeresen elárverezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) az Országos Mentőszolgálat balatonszemesi üdülőjét, derül ki az MNV árverési oldaláról. Ritkán látható nagy licitálás volt az ingatlanért, ami némileg meglepő eredménnyel zárult. Az üdülő állami tulajdonban volt, a mentősöknek pedig csak vagyonkezelői joggal rendelkeztek. Az mfor.hu írta meg először, hogy az első árverést júniusban eredménytelenül zárták, akkor még 465 millió forintért árulták a 2200 négyzetméteres ingatlant, de nem érkezett licit. A júliusi második kiírásban már csak 350 millió forint volt a kikiáltási ár, vagyis 115 millió forintot engedtek az árból, de így sem akadt jelentkező. Aztán

augusztus 6. és augusztus 8. között tartották a harmadik árverezést, ekkor már tényleg olyan nyomott árral, hogy sejthető volt, így már csak elviszi valaki az üdülőt: a licit mindössze 233 millió forintról indult. Tehát a kezdeti 465 millió forintos árhoz képest már csak ennek a fele is elég lehetett volna a vételhez.

Az első ajánlatok már augusztus 6-án befutottak, de az igazán nagy csata augusztus 8-án bontakozott ki. A licitlépcső 500 ezer forint volt, tehát minimum ennyivel kellett több pénzt adni, mint az addigi legnagyobb ajánlat.

Végül 477, 5 millió forintnál ütötték le az árverést, így az eredeti, júniusban becsült 465 millió forintnál is többért kelt el az ingatlan, amit csupán egy parti sáv választ el a Balaton parttól, a főépület jó műszaki állapotú; felújítása a 2010-es évek első felében történt, per-, teher- és igénymentes.

Ebben az esetben nem arról van szó, hogy egy évtized óta használaton kívüli, lerobbant állapotú balatoni üdülőt próbál eladni az állam, hanem egy folyamatosan használt és teljesen jó állapotban lévő ingatlant. Eléggé valószínű, hogy ennyi pénzt az adhatott, aki nem akarja megtartani az üdülőt, hanem bontás után egy társasházat építene rá, aminek mostanában nagy divatja van szerte a Balatonnál, de Balatonszemesnél főleg.

A mentősök volt üdülője a központi kikötől induló Ady Endre utcában található, ami a szemesi fürdőtelep egyik főutcájaként párhuzamosan halad a parttal.

Szerző