Connect with us

Kerítésen túl

Putyin a bizalmatlan, mert mindenki magából indul ki? – „Oroszország készen áll a nukleáris háborúra”

putyin
Megosztás

A Nyugattal való tisztességes megállapodáshoz Oroszországnak írásba foglalt, hiteles garanciákra van szüksége – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 televíziónak és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban.

Nem bízom senkiben

„Nem akarom kimondani, de nem bízom senkiben. Nekünk garanciákra van szükségünk, és a garanciákat pontosan meg kell fogalmazni, olyanoknak kell lenniük, amelyek kielégítenek bennünket és amelyekben megbízunk”

– mondta Putyin a Rosszija Szegodnya orosz állami médiacsoportnak nyilatkozva.
Az elnök leszögezte, hogy a felelős döntések meghozatala során nem fog semmi olyat tenni, ami nem felel meg Oroszország érdekeinek. Megismételte Moszkva készségét az Ukrajnáról való tárgyalásokra, de csak az olyanokra, amelyek nem „a pszichotróp szerek használata utáni kívánságokon”, hanem a valóságon alapulnak.

Ukrajnai „különleges hadművelet”

Putyin hangot adott meggyőződésének, miszerint egyes nyugati elitek nem akarnak egy olyan hatalmas szomszédot, mint Oroszország és szeretnék részekre osztani. Azt hangoztatta, hogy a nyugati országok az ukrajnai „különleges hadművelet” kezdete után azt hitték, hogy a szankciók, a nyugati fegyverek és az ukrán nacionalisták keze által leszámolhatnak Oroszországgal, de azzal szembesültek, hogy

„tehetetlenek az orosz nép egységével, az orosz pénzügyi és gazdasági rendszer stabilitásával és a fegyveres erők növekvő képességeivel” szemben.

Nukleáris elrettentés

Kijelentette, hogy Oroszország haditechnikai szempontból készen áll a nukleáris háborúra. Elmondta, hogy az ukrajnai háború során soha nem volt szükség a taktikai nukleáris fegyver bevetésére.

„Haditechnikai szempontból természetesen készen állunk. Ők (a nukleáris erők) folyamatosan készenlétben vannak”

– mondta.
Putyin azt mondta, hazájának nukleáris triádja korszerűbb, mint bármelyik másik országé. Közölte, hogy Oroszország akkor lenne kész az atomfegyver bevetésére, ha az orosz állam létéről, vagy a szuverenitásának és függetlenségének sérelméről lenne szó.
Azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok korszerűsíti nukleáris erőit és ezek minden komponensét fejleszti, Putyin kijelentette: „Mi is”.
Az elnök nem zárta ki, hogy Oroszország atomfegyver-kísérleteket hajt végre, ha az Egyesült Államok is így tesz. Úgy vélekedett, hogy Oroszország az Avangard hiperszonikus interkontinentális fegyver létrehozásával lenullázott mindent, amit az Egyesült Államok a hadászati rakétavédelembe befektetett.
Kijelentette, hogy Oroszország intervenciós erőként kezelné az Ukrajnában megjelenő amerikai csapatokat, és ennek Washington tudatában van. Úgy vélekedett, hogy Emmanuel Macron francia elnöknek a nyugati csapatok Ukrajnába küldésére vonatkozó és más oroszellenes kijelentései összefüggésben állhatnak az afrikai helyzet miatti sértettséggel, azzal, hogy Oroszország Franciaországgal ellentétben megerősítette pozícióit a kontinensen.

Ezeket olvasta már?

oroszország,

 

Szerző