Kerítésen túl
Putyin a maga galaxisában már a szóbeszédet is készpénznek veszi
A valóságtól jócskán elrugaszkodott Vlagyimir Putyin kínai sajtótájékoztatóján mint komoly lehetőségről nyilatkozott, méghozzá a tőle megszokott keménykedéssel, már egy szóbeszédről is.
Azt halljuk
Oroszország úgy látja, hogy Ukrajna szeretne párbeszédet kezdeni a háború befejezéséről – mondta Putyin elnök pekingi sajtótájékoztatóján:
„Azt halljuk, hogy készen állnak valamilyen tárgyalásra (…) A külpolitika főszereplői, akik nemrég még arról beszéltek, hogy stratégiai vereséget kell mérni Oroszországra a csatatéren, ma már más hangon beszélnek, és azt mondják, hogy ezeket a problémákat békésen kell megoldani”
-mondta az orosz elnök. Szerinte már Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is beszél erről, és „ezért elismerést érdemel„, tette hozzá.
Biden: Ukrajna már megnyerte a háborút
Arra a felvetésre, hogy Joe Biden elnök szerint Ukrajna már megnyerte a háborút, az orosz elnök azzal kérdezett vissza, hogy akkor miért tömik az ukrán hadsereget továbbra is fegyverekkel. Ugyanakkor Putyin megjegyezte, hogy „a békésebb hang még nem elég”, és felszólította Kijevet, hogy tegyen „konkrét lépéseket”. Ha az ukrán fél valóban tárgyalási folyamatot akar, akkor azt nem teátrális gesztusokkal kell megtenni.
Az első dolog az ukrán elnök tárgyalásokat tiltó rendeletének visszavonása – mondta. Emlékezetes, hogy Kijev 2022 májusában befejezte a tárgyalásokat Oroszországgal, majd a Donyeck, Luhanszk, Zaporozsje és Herszon régiók annektálása után Zelenszkij elnök rendeletben zárta ki a párbeszéd lehetőségét mindaddig, amíg Putyin az orosz elnök.
Elmaradta a vár sikerek
Mindezek mellet, valamint szinte az összes Európai Uniós és NATO ország vezetését felháborító Putyin-Orbán csúcson kívül, eredménytelennek látszik Putyin kínai útja, hiszen a vendéglátó ország még mindíg halogatja az Oroszország számára létfontosságú gázvezetésk-építéseket.
(Cikkünk az euronews nyomán készült.)
Szerző
Friss
- Orbán Viktor maga a patriotizmus ősatyja – legalábbis annak tartja magát –, de vajon tisztában van-e vele, hogy miről papol?
- Örizetben a bombafenyegető!
- Lehetek más véleményen, Cornstein úr?
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán csakúgy, mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen