Sport
Putyin páros lábbal szállt bele a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségbe
A WADA úgy döntött nem tűri tovább az Oroszországi állami támogatású doppingolást, és kemény határozatot hozott az Orosz dopping cárok megfékezésére.
Putyin csak vagdalkozik?
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) az Oroszország négyéves eltiltására vonatkozó határozata ellentétes az Olimpiai Chartával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este Párizsban.
„(A WADA-nak) az Orosz Olimpiai Bizottsággal szemben nincsen kifogása. Ha pedig nincs ellene kifogása, akkor az országnak a nemzeti lobogó alatt kell szerepelnie. Ilyen az Olimpiai Charta” – mondta Putyin.
Hangsúlyozta, hogy ebben a vonatkozásában a WADA döntése ellentétes a Olimpiai Chartával és Oroszországnak minden alapja megvan arra, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) forduljon. Hozzátette, hogy a határozatnak vannak egyéb olyan vonatkozásai, amelyeket jogászoknak még tanulmányozniuk kell.
Hoppá! Putyin kéri számon a jogot
„A római jog óta bármely büntetésnek személyre szabottnak kell lennie, és abból kell kiindulnia, amit egy adott személy elkövetett. A büntetés nem lehet kollektív, és nem terjedhet ki olyan emberekre, akiknek az adott szabályszegéshez semmi közük nincs, és ezt mindenki érti” – mondta.
Politikai ügy lenne?
Úgy vélekedett, hogy ezt a WADA szakértői is értik.
„De hogyha valaki közülük kollektív büntetésről hoz döntést, akkor úgy tűnik számomra, hogy van alap azt feltételezni, hogy az ilyen döntések alapja nem a gondoskodás a világ sportjának tisztaságáról, hanem politikai megfontolás, amelynek semmi köze sincsen a sport érdekeihez és az olimpiai mozgalomhoz”
mondta Putyin a „normandiai négyek” közös sajtótájékoztatóján.
A WADA végrehajtó bizottsága hétfőn négy évre eltiltotta Oroszországot egyebek között az olimpiai és világbajnoki részvételtől, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek rendezésétől, mivel bizonyítottnak látta, hogy manipulálták az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumának eredményeit.
Szerző
Friss
- Megőrült az időjárás – Tavasz a télben, de meddig?
- A Duna Tv-n még mindíg a bukott Bese Gergő atyát tolják
- Vidéki Prókátor: a hétvége mérlege, avagy így tudnak játszani a fiúk, ha ellenfél is van a pályán
- Bayer a Fidesz nevében Fábrynak: Kossuth-díjat, mire? ‘Amióta kormányzunk, egyszer sem állt ki mellettünk’
- Tűz volt egy budapesti szállodában
- Évindító horoszkóp 2025 első munkahetének hétfőjére
- Lázár György igyekszik rendet vágni a Keleti Ágnes halálát meglovagolni akaró fideszes politikusok között
- Ködevés – a magyar (politikai) értelmiségnek két útja van: az egyik az alkoholizmus, a másik – járhatatlan
- Szanyi Tibor: friss, ropogós gumicsont – Feri ugrik Petire…
- Az ‘akár főbe is lövethette volna’ mintájára Lázár János bevédte az aszfaltra festő Kutyapárt-aktivistát