Banánköztársaság
Rácz András: segítek a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak – 1 epizód: Bayer Zsolt
Segítek a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak címmel sorozatot indított közösségi oldalán a népszerű Oroszország-szakértő. Rácz András az első részben arról ír, hogy hogyan lobbizott – saját bevallása szerint is – Bayer Zsolt publicista az amerikai Lockheed Martin repülőgép- és fegyvergyártó vállalat érdekében.
„Életemet és véremet a szuverenitásvédelemért…”
Olvasom, hogy a kormány fel akarja tárni az összes, Magyarországra „befolyásolási céllal” érkezett amerikai pénz útját. Életemet és véremet a szuverenitásvédelemért, úgyhogy segítek: kezdjük rögtön Bayer Zsolttal. Az alábbi sorokat Bayer Zsolt írta 2014-ben:
„1995-ben a Lockheed-Martin húszezer dollárt adott nekem az Amerika-sorozatom elkészítésére, ezért az F16-os repülőgépeket gyártó bázison kellett forgatnom és dicsérnem a terméket. Csak azért mondom, mert ha én 1995-ben megértem nekik ennyi pénzt, akkor vajon mennyit érnek nekik a döntéshozók?”
A kilencvenes évek közepén járunk
A Magyar Honvédség légierejénél 1993-ban léptek szolgálatba a szovjet államadósság fejében kapott MiG-29-es vadászrepülőgépek, de a NATO-csatlakozás szándéka és Oroszország mint alkatrész-ellátó kiszámíthatatlansága miatt már ekkor rendszeresen felmerült, hogy korszerűbb, nyugati váltótípusra lesz szükség (végül az első Orbán-kormány döntött a Gripenek mellett, bár a legutolsó pillanatig az F-16-os tűnt befutónak – ez egy külön történet). Nem csoda tehát, hogy a jelentős nyugati hadiipari vállalatok is igyekeztek megragadni a lehetőséget. Ebbe a sorba illeszkedett a Bayer által leírt, Lockheed-Martin által adott megbízás is.
Szuverenitásvédelmi oldalról fontos tisztázni: Bayer az ország biztonsága szempontjából kulcsfontosságú, tényleg stratégiai ügyben (haditechnikai beszerzés) képviselte egy külső hatalom érdekeit.
Nem arról volt szó tehát, hogy két lenszoknyás civil elárvult kiskutyákat tutujgatott és ehhez esetleg kaptak három dollár ötven cent külföldi támogatást… hanem arról, hogy Bayer azért lobbizott, hogy egy, a Magyar Honvédség képességeit évtizedekre meghatározó kérdésben (milyen vadászrepülőgépet vegyünk) az USA-nak kedvező döntés szülessen.
Nem is kevés pénzért:
húszezer dollár a kilencvenes évek közepén óriási összegnek számított az átlagos magyar számára. Kb. egy budapesti lakás ára volt ugyanis. 1995-ben egy dollár körülbelül 120 forint volt, a 20.000 dollár tehát körülbelül 2,4 millió forint volt. Ez akkoriban némileg fölötte volt annak, amibe egy átlagos lakás (!) került. Ez utóbit onnan lehet tudni, hogy a KSH-nak van egy remek kiadványa a lakáspiac alakulásáról 1990-1995 között (beteszem a linket első kommentbe). Az adatsor 1994-ig tart, ekkor egy átlagos budapesti lakás 2.190.000 Ft volt (237. oldal, középső táblázat). 1995-ben, a Bokros-csomag idején az árak kicsit lejjebb is mentek. Persze, Bayernek nyilván voltak költségei a film elkészítésével: kamerát kell bérelni, utazni kell, utómunka, stb. De Bayert azzal, hogy buta lenne, nem vádolhatja senki: biztosan nem volt önmaga ellensége, hogy ingyen, ad absurdum ráfizetéssel vállaljon el egy ilyen munkát. A pénzhez is tudottan van érzéke: a kétezres évek második felében szlovák rendszámú autóval járt, hogy spóroljon az adókon.
Az, hogy pontosan mennyi pénz maradt a zsebében ebből a húszezer dollárnyi, amerikai hadiipari lobbipénzből, például igen érdekes szuverenitásvédelmi vizsgálat tárgya lehetne.
Természetesen elképzelhető, hogy Bayer Zsolt esetleg hazudott, vagy – szándékosan Gyurcsány Ferencet idézve – „nem bontotta ki az igazság minden részletét.” Fontos részlet azonban, hogy a fenti történetet 2014 november elején, kb. három héttel a ’kitiltási ügy” után hozta nyilvánosságra – feltételezhetően azért, hogy „elébe menjen” annak a lehetőségnek, hogy esetleg az amerikaiak publikálják ezt előbb róla. Úgyhogy igen nagy valószínűséggel igaz a sztori. Őszintén bízom a Szuverenitásvédelmi Hivatal mindenre kiterjedő, alapos, tisztességes vizsgálatában.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
