Sport
Rafael Nadal tizenegyszeres Roland Garros-bajnok
A világelső Rafael Nadal 11. alkalommal nyerte meg a francia teniszbajnokság férfi egyes versenyét, mivel a vasárnapi döntőben 6:4, 6:3, 6:2-re legyőzte Dominic Thiemet.
Az első GS-fináléjában szereplő, 24 éves kihívó abban bizakodhatott, hogy ebben az évben egyedül ő győzte le salakon Nadalt, méghozzá egy hónapja a madridi negyeddöntőben. A Garros döntőseinek egymás elleni különpárharcában azonban így is a mallorcai teniszező vezetett 6-3-ra.
A tizedik csatát a spanyol 2:0-lal kezdte, de a világranglistán nyolcadik osztrák kiegyenlített, és onnantól keményen állta a sarat az izzasztó labdamenetekben. Nadal 5:4-es vezetésénél aztán a szemlátomást ideges Thiem „beremegett”, semmire elvesztette az adogatását, s ezzel együtt a nyitószettet is.
Nadal pályafutása során sosem kényszerült ötszettes döntőre a Garroson
A folytatásban a spanyol egy nyolcperces gém végén kihasználta negyedik bréklabdáját, majd 3:0-ra meglépett. A bécsújhelyi teniszező ezúttal – bár megvoltak a lehetőségei – nem tudott felzárkózni, és Nadal a meccs addigi legszínvonalasabb gémjét követően 5:2-re elhúzott. Egy óra 52 perc elteltével már kétjátszmás előnyben volt, márpedig pályafutása során még sosem kényszerült ötszettes döntőre a Garroson.
A harmadik felvonásban Nadal brékelőnyben volt, amikor görcsölő ujja miatt rövid ápolást kapott, ennek ellenére hamarosan 3:1-re vezetett. Egy újabb kezelést követően a címvédő ismét elvette a végképp elbizonytalanodó Thiem adogatását, majd kiszerválta a finálét, amely 2 óra 42 percig tartott.
Nadal, aki az egész torna során egy szettet vesztett, saját rekordját tovább javítva 11. alkalommal emelhette a magasba a Muskétások Kupáját, 79. tornáján diadalmaskodott, és 17. Grand Slam-trófeáját gyűjtötte be. Így már csak hárommal van lemaradva az örökranglistát vezető Roger Federertől.
Roland Garros, férfi egyes, döntő:
Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Dominic Thiem (osztrák, 7.) 6:4, 6:3, 6:2
A döntők 2005 óta:
2005: Nadal (spanyol)-Puerta (argentin) 6:7 (6-8), 6:3, 6:1, 7:5
2006: Nadal-Federer (svájci) 1:6, 6:1, 6:4, 7:6 (7-4)
2007: Nadal-Federer 6:3, 4:6, 6:3, 6:4
2008: Nadal-Federer 6:1, 6:3, 6:0
2009: Federer-Söderling (svéd) 6:1, 7:6 (7-1), 6:4
2010: Nadal-Söderling 6:4, 6:2, 6:4
2011: Nadal-Federer 7:5, 7:6 (7-3), 5:7, 6:1
2012: Nadal-Djokovic (szerb) 6:4, 6:3, 2:6, 7:5
2013: Nadal-Ferrer (spanyol) 6:3, 6:2, 6:3
2014: Nadal-Djokovic 3:6, 7:5, 6:2, 6:4
2015: Wawrinka (svájci)-Djokovic 4:6, 6:4, 6:3, 6:4
2016: Djokovic-Murray (brit) 3:6, 6:1, 6:2, 6:4
2017: Nadal-Wawrinka 6:2, 6:3, 6:1
2018: Nadal-Thiem (osztrák) 6:4, 6:3, 6:2
(Forrás: M4 Sport, MTI)
Szerző
Friss
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben