Budapesti hétköznapok
Rátaláltunk a legendára – Így néz ki ma Kudlik Júlia
Kudlik Júlia annak idején sikerei színhelyéről, „a televízióból” történt távozása után sok évig, mint Orbán Viktor országjárásainak szokásos műsorvezetője funkcionált, majd eltűnt szem elől. Most azonban úgy látszik, a választások közeledtével őt is reaktiválják, legalábbis néhány megjelenés erejéig igényt tartva népszerűsége hozadékára.
Kudlik Júlia, a díjátadó
A legendás televíziós hosszú idő után először most a Duna Médiaszolgáltató szokásos évi díjkiosztóján jelent meg, ahol ő adta át a Sára–Csoóri Életműdíjat Hábermann Jenőnek. A Balázs Béla-díjas filmproducer számos filmes műfajban bizonyította kivételességét, a lényeglátás képességét, a producerként keze alatt megvalósult filmek az igazságot és az értékeket hirdetik, tehetségével, elhivatottságával, szakmai és emberi nagyszerűségével tiszteletet vívott ki határainkon innen és túl. Az életműdíjjal egyszerre két személyiségnek állít emléket az alapító, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező Sára Sándornak, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költő, esszé- és prózaíró Csoóri Sándornak – olvasható a duna.hu-n.
A Juli!
A magyar televíziózás legendája hosszú évek óta nem nagyon szerepel már a nyilvánosság előtt, de a mai napig rengetegen rajonganak érte. A bemondónő 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízióban. Az ismertséget a Delta című műsor hozta meg számára, amit 1965-től 1996-ig vezetett. Kabaréjelenetekben is feltűnt, illetve Antal Imrével együtt vezette a Szeszélyes évszakokat. Sokáig állandó szereplője volt különböző műsoroknak a Magyar Televíziónál, ahonnan 2001-ben elbocsátották.
Karinthy-gyűrű
Többek között, ugyanezen az ünnepségen vehette át Reviczky Gábor Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az 1975-ben alapított Karinthy-gyűrüt.
Szerző
Friss
- Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’
- Orbán Viktort Megafon-samesz erősítéssel reptetjük -mi, a köz- Európa-szerte
- Trump-coki: elutasították a kérelmét az USAID-pénzek befagyasztása dolgában
- Schmidt leiskolázva: ‘ezek nem érzékeny adatok, ez közpénz, a mi pénzünk’ (Péterfalvi Attila)
- Na, ti aztán megéritek a pénzeteket!
- Tudta, hogy Cristiano Ronaldo labdába sem rúghat Mészáros Lőrinc mellett?
- A naiv Al Di Meola elhiszi, hogy hathat Orbán Viktor józan eszére – Újabb kísérlet a Grammy-díjas zenésztől
- Schmidt Mária tanácstalanságában (?) a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét