Connect with us

Budapesti hétköznapok

Imádkozz síelve – Újabb hír a Normafáról

Megosztás

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy sportkedvelő olvasónknak köszönhetően alighanem a normafai sífutópálya és a keresztény hit sajátos szimbiózisának első számú krónikusaivá lettünk.

Megosztás
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy sportkedvelő olvasónknak köszönhetően alighanem a normafai sífutópálya és a keresztény hit sajátos szimbiózisának első számú krónikásaivá lettünk.

Végre sok hó esett

Évek óta nem volt ekkora hó a Normafán, mint most – írja „tudósítónk” a Normafa-természetesen csoportra hivatkozva .Ráadásul az előrejelzések szerint egy ideig meg is marad. Már  csütörtök délután sokan jöttek fel gyönyörködni a tájban, síelni, szánkózni, sétálgatni. A Normafa Park – bár sportolásra alkalmasnak tartotta a körülményeket – valamiért még nem tartotta fontosnak a sífutó nyomok lefektetését. Lehet, hogy nem akarták, hogy a pénteki kápolna szentelésre gyülekező tömeg széttapossa a pályát.

Pénteken felszentelték a kápolnát

Normafa

Kép: MTI

Erdő Péter homíliájában arról beszélt: a kápolnában jelképes erő rejlik,

„ha őszinte szívvel imádkozunk benne és körülötte, bízhatunk Isten megbocsátó és oltalmazó szeretetében”.

Lesz még gond!

Lássuk be, a sífutópálya közepére épített új kápolna ebből a szempontból még sok konfliktus forrása lehet, hiszen egyedül a Szentlélek lesz képes a pályára lépés nélkül megközelíteni az új kegyhelyet. De azért csak gyertek ide, ha havat, telet akartok látni! Öltözzetek rétegesen és olyan cipőt vegyetek fel, amelyik nem csúszik és nem is ázik be! Jó móka, meglátjátok.

Szerző