Bulvár
Régi-új fiú a köztévé vezetői között – Az ATV adta az új igazgatót
A köztévénél kezdte műsorvezetői pályafutását, majd kirándult a kereskedelmi csatornákhoz, most pedig ott folytatja a karrierjét ahol kezdte.
A köztévénél kezdte műsorvezetői pályafutását, most pedig ott is folytatja a karrierjét Kárász Róbert. Nem is akármilyen pozícióban: a Blikk információi szerint a népszerű tévés az MTVA egyik új igazgatójaként segíti a továbbiakban a közmédia csatornáinak munkáját.
Új pozíciót kárász Róbertnek!
Ugyan hivatalosan ilyen titulus egyelőre nincs, a magyar közmédia kreatív vezetője lesz. A kereskedelmi médiában eltöltött tapasztalatai miatt keresték meg őt, hiszen több mint húsz évet dolgozott az RTL-nél, a TV2-nél és az ATV-nél – a döntésnél Kárász jótékonysági munkája is sokat nyomott a latba….
-mondta el a Blikk informátora. Amikor október közepén robbant a hír, hogy Kárász Róbert közel hat és fél év után távozik az ATV-től, a volt munkahelyével éppen az alapítványi feladatai miatt nem tudott megegyezni a folytatásról. Akkor a Mandinernek a tévés meg is erősítette, a felmondás oka az volt, hogy a kábeltévé szerint nem volt összeegyeztethető a tévés műsorvezetői, illetve a jótékonysági munkája.
Hogy is van ez?
A két munkakörrel együtt járó feladatok nézetbeli különbséget okoztak, amelyeket nem tudtunk feloldani
– nyilatkozta akkor Kárász Róbert, aki november közepén bontott szerződést a kábelcsatornával. Azóta keveset tudni arról, mivel foglalkozik, a korábban a közösségi oldalain sokat posztoló tévés ugyanis „adásszünetet” hirdetett, és a jelek szerint ez még most is tart. Tegnap ugyanis többszöri megkeresésre sem érte el, a portál és egy ismerőse szerint tudatosan vonult vissza átmenetileg a nyilvánosságtól.
Ez szintén az új munkahelye, a köztévé miatt van, mivel a közmédia egyik leendő vezető beosztású embereként jobban oda kell majd figyelnie, miről és mit oszt meg
– magyarázta a riporter-műsorvezető egyik ismerőse.
Kárász Róbert egyébként a kilencvenes években volt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője, majd az RTL Klub riportere, 2008-tól pedig a TV2 Mokka műsorvezetője lett. Az ATV-hez 2017-ben igazolt, és egészen november közepéig a reggeli műsor egyik arca volt.
Szerző
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’