Kerítésen innen
Remélem, Dúró Dóra nem tud majd mentelmi joga mögé bújni – Varnus Xavér feljelentette rágalmazóit és tettestársaikat
A karaktergyilkosság egyik legújabb áldozata a közönség, akik nem hallgathatják a világhírű orgonaművész, Varnus Xavér játékát sem Debrecenben, a zsinagógában, sem Budapesten, a Zeneakadémián. Varnus közleményt adott ki közösségi oldalán.
Közlemény
„Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője nyilvános Facebook posztjában súlyosan rágalmazott, amikor “ped:ofil ragadozónak” nevezett. A ped:ofíliát, amely súlyos bűncselekmény, mélyen elítélem, mint minden normális ember a világon.
Hatvan évem alatt soha, semmiféle ped:ofil bűncselekményt nem követtem el, ennek vádjával soha nem jelentett fel engem senki, és semmiféle, ped:ofíliával kapcsolatos hatósági eljárás nem zajlott, és tudtommal nem is zajlik ellenem, sehol a világon.
Dúró Dóra a Mi Hazánk propagandistájának, Füssy Angélának hazug cikke nyomán rágalmazott meg, noha Füssy a cikke megjelenése után azt nyilatkozta a Telexnek, hogy tisztában volt vele, hogy semmiféle bűncselekményt nem követtem el.
Ezért Dúró Dórát, Füssy Angélát, Bánsági Andort és az ő rágalmaikat terjesztőket a mai napon feljelentettem aljas indokból, nagy nyilvánosság előtti, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért. Remélem, Dúró Dóra nem tud majd mentelmi joga mögé bújni, és onnan folytatni rágalmazó lájk- és szavazatvadászatát.
A politikai karaktergyilkossági kísérlet most szintet lépett
Magukat újságíróknak kiadó személyek keresik meg ismerőseimet, rokonságomat, és pénzt ajánlanak, ha engem besároznak, akár kitalált történetekkel is. A Magyar Jelen ordas hazugságait tökéletes bizonyítékokkal tudom a bíróság előtt megcáfolni.
Nyomatékosan megkérek tehát minden ok nélkül nyomozót, hogy a magánéletemmel kapcsolatos kérdésekkel és tisztességtelen ajánlatokkal ne zaklassák családomat és ismerőseimet.
Hivatalos megkeresésre ügyvédem, Dr. Litresits András tud tájékoztatást adni, bűncselekmény hiányában magánéletem védelme pedig a minden ember veleszületett méltóságából eredő alapvető, törvény által biztosított jogom, amelynek tiszteletben tartására a sajtó munkatársait is szépen kérem.
Végezetül:
a Debreceni Zsidó Hitközség a szélsőjobbos Füssy Angéla nevemet meghurcoló, minden igazolt vádat vagy bizonyítékot nélkülöző cikke nyomán lemondta novemberi, jótékonysági koncertemet. Vagyis
tette mindezt annak az újnáci jellegű pártnak a nyomására, amelynek szellemi elődei a Dunába lőtték egykor a pesti zsidóságot.
Nagy szomorúsággal tölt el, hogy három napja a szélsőjobb megfélemlítésének hatására a Zeneakadémia is lemondta decemberi, teltházas koncertjeimet,
hatalmas anyagi és presztízsveszteséget okozva ezzel önmagának, és csalódást a zeneszerető nagyközönségnek.
Borzalmas, hogy a szélsőjobb gátlástalan nyomulása és lelki terrorja a legrosszabb vészkorszakot idézheti 2024-ben Magyarországon
Amit csinálnak, annak köze nincsen a gyermekvé:delemhez, csupán az erőszakpolitika eszközei, hogy néhány tízezernyi szélsőséges gyűlöletével újra elérhessék a parlamentbe jutás küszöbét, és a magyarországi LMBTQ és zsidó kisebbséget újra rettegésbe taszítsák. Akár annak árán is, hogy visszataszító módon összemossák a ho:mosze:xualitást a pe:dofíliával, hogy köztiszteletben álló embereket hurcolnak meg alaptalan vádakkal, életművekbe és magánéletekbe rondítanak bele.
Thomas Mann a 30-as években az “Achtung, Europa!” (“Európa, vigyázz!) című kiáltványával hívta fel a figyelmet a pestisként terjedő nácizmus hatalmas veszélyére. A figyelmeztetés soha nem volt időszerűbb, mint 2024-ben: Magyarország, vigyázz!”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….