Voks 2024
Rendezte sorait a Kétfarkú

Vasárnap érkezett a váratlan hír, hogy belső harc dúl a Kétfarkú Kutya Pártban, ami addigra odáig fajult, hogy a két társelnök, Kovács Gergely és Döme Zsuzsa Suzi lemondott posztjáról. De aztán a hétfő meghozta a megoldást.

Miért?
A társelnökök vasárnap mondtak le a párt vezetéséről miután, közzétették, hogy Kovács Gergely pártelnök a belső viták miatt mégsem indul a polgármesteri posztért a XII. kerületben. Kovács ekkor a párt zárt Facebook-csoportjában közölte: Döme Zsuzsanna Suzi társelnökkel, ferencvárosi alpolgármesterrel együtt lemondanak a párt vezetéséről. A döntést azzal indokolta, teljesen mást gondolnak a párt jövőjéről, mint a többség. Számára ez derült ki abból, hogy a tagság nem támogatta a részvételét a hegyvidéki ellenzéki előválasztáson(24.hu)
Hatott a bejelentés
A párt szinte azonal reagált és az egyetlen lehetséges megoldást választva villám gyorsan már hétfő estére összehívtarendkívüli taggyűlését, ahol sikerült a „kisiklott vonatot újra sínre álltani” fogalmazott portálunknak az eredményt ismertetve a gyűlés egyik részvevője:
A két társelnököt, akik természetesen nem szavaztak, 54 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással erősítették meg pozíciójában.
Azt persze megjósolni sem lehet, mennyire lesz tartós a belső béke a hírtelen komolyra fordult egykori vicc-párton belül.
(Reméljük tévedünk de a kétfarkúnál történtek után Szabó Iván egykori MDF, majd később a Magyar Demokrata Néppárt alapító szavai jutnak eszünkbe amikor az MDF „rettenetes tagságáról” beszélt.)
Szerző
Friss
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..