Bulvár
A rendkívüli parlamenti ülés helyett a gyerekfocit választotta Kövér László
A „Ház” fideszes elnöke Kövér László, a rendkívüli parlementi ülés helyett a gyerekeknek hintette az igét.
Miközben az ellenzék rendkívüli parlamenti ülésre várta a kormánypártokat, amelyek szokásuk szerint pökhendi távollétükkel a tűntettek. A „Ház” fideszes elnöke Kövér László, gyerekeknek hintette az igét.
Kövér féle közhely gyűjtemény
Kövér László hétfőn Kecskeméten, a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitóünnepségén úgy fogalmazott:
„Mindegy, hogy hol születtünk, mindegy, hogy kik vagyunk, kik a szüleink, milyen nyelven beszélünk, milyen sorsot élünk, mindannyian ugyanúgy értjük, mi a szép és mi a jó a fociban. (…) Ugyanúgy értjük, miért jó játszani, és miért jó szurkolni. Megtanultuk, hogy nemcsak győzni, de játszani is csak csapatban lehet. Megtanultuk, hogy figyelnünk kell egymásra a csapaton belül, és meg kell adni a tiszteletet mindenkinek, akivel együtt játszunk, csapattársaknak, ellenfeleknek, de a játékvezetőknek és a szurkolóknak is”
– fogalmazott a házelnök.
Laca foci?
A parlamenti válogatott kapitányaként a kecskeméti közélet válogatottja ellen lépett pályára a megnyitót követően az elnök, aki szerint az ország és Kecskemét „talán nem túlzás állítani, focilázban ég”.
Az Országgyűlés válogatott együttesének csapatkapitánya Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
A csapat tagjai:
Zsilinszky László kabinetfőnök, Szabó Gergő, a Fidesz parlamenti frakciója titkára, Nádudvary Zoltán az Országgyűlési Múzeum munkatársa, Mihálffy Béla és Salacz László országgyűlési képviselők, Lipők Sándor Kemecse polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő, Bácskai János Ferencváros volt polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő, Fekete László, az Ezüstcipő Alapítvány vezetője, Varga Szimeon bolgár kisebbségi szószóló, Horváth Ákos és Pákay Barnabás jogi tanácsadók. Szövetségi kapitány Magyar Zoltán, az edző Varga István.
Szerző
Friss
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere