Gyermekvédelem?! Rendszerhiba?!

Az országos felháborodást kavart  tegnapi cikkünk amelyben egy nagymama  írta le, milyen drámai kálváriának van kitéve állatvédő lánya és unokája. Folytatásaként, a Városi Kurír ma kapta meg  közlésre a hatóság által vegzált, állatvédő édesanya magyar kormánynak írt nyílt levelét. S lám, délutánra újabb levél érkezett a nagymamától.

A vád: a többségi társadalom által elfogadott normák be nem tartása

Mióta nyilvánosságra hoztuk a családunkat ért folyamatos hivatali inzultálást, egyfolytában jönnek az e-mailek, üzenetek, amelyekben más állatvédő/mentő anyukák panaszolják el, hogy szóról-szóra ugyanez történt/történik velük.

Minden eset szinte ugyanazon séma szerint zajlik. És megdöbbentő módon, az összes történetben a „hadjáratot ” elindító az iskola vagy az óvoda egy vagy több dolgozója. ( Szándékosan nem írok pedagógust, mert számomra ez a szó olyan tanerőt jelent, aki hivatásként és mindenek felett a gyermekekért végzi a munkáját. )

Minden anyukával szemben az elsődleges „vádpont” a nem megfelelő értékrend, a többségi társadalom által elfogadott normák be nem tartása.

Rendszerszintű problémába botlottunk

Azt eddig is tudtuk, hogy esetünk nem egyedi, nem kirívó, de nem gondoltuk volna, hogy ennyi embert, családot, gyermeket érint!

Egy éjszakányi folyamatos levelezgetés után kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy egy RENDSZERSZINTŰ problémába botlottunk, ami messze túlmutat az állat- vagy a gyermekvédelem  tárgykörén.

Az alapvető gond a MÁSság, a skatulyába be nem csomagolható életszemlélet! A „bármi áron belefaragunk a kockába” hozzáállás. Az egyformaság követelése, a sorból kilógás nem tűrése.

Sorolhatnánk itt hosszasan az állatvédelmi törvény megszegésének, a nem megfelelő tartási kötelezettség büntetésének teljes hiányát a hivatalok részéről, de ennek sok értelme nem lenne. Mert ennél jóval nagyobb probléma az a „szokásjog”, azaz össztársadalmi vélekedés, amely a törvények betartása és betartatása ellen dolgozik. Az a szemlélet, amely szerint a kutya és a macska olyan haszonállat, amelynek tartása csakis és kizárólag valamely célból megengedett, eltűrt. És csak addig képviselnek értéket, amíg hasznuk van. Mely szerint mindkét állatfajtának a lakáson kívül a helye, hogy feladatát képes legyen ellátni, szükségleteiket pedig a félnomád, ridegtartás bőven fedezi.

Aki tehát nem így tart állatot, az deviáns, az kirekesztendő, „megnevelendő”! Azt – ha kell – akár erőszakkal, zsarolással, bármilyen módszerrel jobb belátásra kell bírni.

S egy anya mivel zsarolható, mivel kényszeríthető leginkább? A gyermekeivel! A legjobb támadási felület, ha anyai mivoltába, jogaiba, érzéseibe gázolunk.

A világ boldogabbik felén az állatoknak is vannak jogaik

Ha belegondolunk, nem újdonság ez, hisz’ hosszú évek óta erről szól az életünk. Hogy milyennek kell lennünk, miként kell gondolkodnunk, élnünk, hogy jó és elfogadott állampolgárok legyünk. Ezt sulykolja a média, a politika és – sajnálatos módon – egyre inkább az oktatás is.

Ezekben az ügyekben pont az iskolák, az oktatási intézmények szerepe a leginkább felháborító! Ma, a XXI. század Európájában az iskolák elsőrendű feladata – az oktatáson kívül – a világban, Európában általánosan elfogadott értékrend közvetítése lenne. Márpedig a világ boldogabbik felén az állatoknak is vannak jogaik! A szükségleteik kielégítésére, a fajtájuknak, testi sajátosságaiknak megfelelő tartásra, életük védelmére. Még a nem kedvtelésből tartott, úgynevezett munkakutyáknak is! Csak itt, „a Balkánon” divat még ma is a láncon tartás; az üres hordó, mint kutyaház; az oltások, ivartalanítás, orvosi ellátás hiánya, a „fölösleges szaporulat” kidobása, életének elvétele. S elsősorban az iskola, a pedagógusok feladata lenne ennek a hibás szemléletnek a gyermekeken keresztüli megváltoztatása!

Végtelenül szomorú, és elkeserítő, hogy az iskolák, a tanerők egy része pont ez ellen dolgozik.

Félreértés ne essék, minden tiszteletünk azoké a pedagógusoké, gyermekvédelmi szakembereké, akik nap, mint nap keményen dolgoznak a gyermekekért, érdekeikért, jogaikért. Mindketten (a lányommal) rengeteg ilyet ismerünk, közülük sokakat barátunknak mondhatunk. Mi több, ismerünk olyanokat közülük, akik maguk is állatvédők, állatmentők. Mindnyájan nagyszerű és csodálatos emberek! Megtiszteltetés számunkra, hogy ismerhetjük őket.

Maradnak a követelések – talán nem pusztába kiáltott szavak

De nem tűrhetjük tovább, hogy előítéletes, maradi, avitt nézeteket valló emberek ránk erőltessék életszemléletüket, hivatali helyzetükkel visszaélve zsaroljanak és kényszerítsenek beállni egy olyan sorba, amelybe mi nem kívánunk beállni, amely elveinkkel, gondolkodásmódunkkal szöges ellentétben van!

Követeljük, hogy tartsák tiszteletben egyéni életszemléletünket mindaddig, amíg azzal törvényeket nem sértünk, senkit nem veszélyeztetünk!
Követeljük, hogy gyermekeinket ne használják a mi idomításunkra!
Követeljük, hogy korrekt, tisztességes és főként jogszabályokat betartó eljárások alapján, ne pedig a helyi megszokások okán „ítélkezzenek felettünk”!
Követeljük, hogy a helyi hatóságok jogszabályok és ne szubjektív vélemények alapján avatkozhassanak az életünkbe!
Követeljük a magánélethez való jogunkat!
Követeljük, hogy gyermekeink azonos elbánásban részesülhessenek a nem állatvédő szülők gyermekeivel!
Követeljük, hogy gyermekeinknek legyen joguk másként gondolkodni, mint a többségnek!
Követeljük, hogy gyermekeink boldog, felszabadult, örömteli életet élhessenek – az állandó fenyegetettség-érzés helyett!
Követeljük az összes, állatvédő szülők elleni, folyamatban levő gyermekvédelmi eljárás azonnali felülvizsgálatát független, nem helyi szervek által! 
Követeljük az összes koncepciós gyermekvédelmi eljárás azonnali megszüntetését!

És mindaddig követelni fogjuk, amíg az országban egyetlenegy  (tisztességes, becsületes, az állat-egészségügyi és járványügyi szabályt betartó ) állatvédő szülő is akad, aki a hatóságok folyamatos zaklatását kénytelen elviselni!

Mater Dolorosa