Kerítésen innen
Rezsiharc, újabb kedvezményezett csoport
Újak kedvezményezetti kör a rezsiemelés kapcsán.

A többgenerációs családi házban élő családok is rezsicsökkentett áron kaphatnak gázt – tájékoztatta a Miniszterelnökség kedden az MTI-t.
Több generációs együttélés
A közlemény szerint a kedvezményt azok a családi fogyasztói közösségek is igénybe vehetik, akik olyan – társasháznak vagy lakásszövetkezetnek nem minősülő – családi házban vagy ikerházban élnek, ahol legfeljebb négy egymástól elkülönülő lakás található, de csak egy közös gázórával rendelkezik. Ahhoz, hogy az ilyen lakóegységek esetén külön-külön is igénybe lehessen venni az átlagfogyasztás mértékéig a rezsicsökkentett gázárat, hatósági bizonyítványt kell kérni a település jegyzőjétől, aki a dokumentumban megállapítja az ingatlanon található lakások számát – fűzték hozzá.
Kérvényezni kell
Mint felhívták a figyelmet, ez az eljárás kérelemre indul, a jegyző a hatósági bizonyítványt nyolc napon belül állítja ki, amennyiben az ingatlanon a lakások kialakítása a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelel. A kérelem a település önkormányzatánál szokásos módon, valamint e-papíron is benyújtható. A kézhez kapott hatósági bizonyítványt a lakossági fogyasztónak kell benyújtania a földgázszolgáltatóhoz, amely a hatósági bizonyítvány és a hozzá kapcsolódó nyilatkozat benyújtását követő hónap elsejétől fogja biztosítani a kedvezményt – olvasható a kommünikében. A Miniszterelnökség kitért arra is, hogy emellett a többgenerációs családi házak többlet-gázárkedvezményének egyszerűsített igénylését segíti az is, hogy a tetőtér-beépítésre igénybe vehető családi otthonteremtési kedvezményt (csok) felhasználók számára immáron elegendő az új lakáshoz kapcsolódó lakáscélú állami támogatásról szóló támogatói okirat benyújtása a gázszolgáltató felé. Közölték, hogy a kormány döntésének köszönhetően az egy mérőórát használó, de több családból álló lakóközösségek lényegesen egyszerűbben vehetik igénybe a rezsicsökkentett földgázmennyiséget, mintha társasházzá kellene alakítaniuk az ingatlant.
Friss!
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak isMegosztás Alighanem nem véletlen, hogy Lázár Jánost, az Orbán-kormány operett-bonvivánjaként is emlegetik, hiszen mondandóját például az államadóságról a legbugyutább tenor ária is megirigyelhetné. Ezt bizonyítja Juszt László legutóbbi bejegyzése is, de hát Lázárt eddig se az igazmondásáért szerettük, már ha… Juszt is Juszt! Az egykori televíziós, aki mára az egyik legkomolyabban vehető, elkötelezett közíróvá nemesedett… További információ: Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…Megosztás Elképzelhetetlen, hogy a XXI. században, amikor Kapu Tibor simán kísérletezhet a világűrben, amikor Digitális Harcosklub-rendszert alakít a magyar miniszterelnök, akkor embert próbáló, vagyis inkább teljességgel lehetetlen feladat Európa közepén -mondjuk Siófokon- megoldást találni arra, hogy elviselhető mennyiségű szúnyog csípje csak meg a Balaton mellett nyaralókat. De, ha nem ez a helyzet, akkor miért nem… További információ: Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?Megosztás Donald Trump és Keir Starmer, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetői most először közösen álltak ki, és kimondták: Putyinnak 10–12 napja van leállítani az ukrajnai támadásokat, különben jönnek a szankciók. Ez gazdasági, kereskedelmi és politikai nyomás. Nem fenyegetés, de egyértelmű figyelmeztetés – kezdte elemző bejegyzését Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. „A világ újra egy határvonalhoz… További információ: Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….Megosztás Orbán Viktor Tusványosra beígért „nagy bejelentése” az volt, hogy amelyen belül több, tematikus digitális közösség jöhet létre. A beszéd után már élesítették is a honlapot, ahol látható az „egyes számú Digitális Polgári Kör”. Ennek tagjai Orbán Viktor mellett többek között Miklósa Erika operaénekes, Partos Bence pszichológus, Baji Balázs gátfutó, Nagy János államtitkár, Lánczi András… További információ: Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséértMegosztás Miközben Kevin Spacey a visszatérését próbálja megvalósítani egy új filmprojekt révén, a színfalak mögött újabb jogi viharfelhők gyülekeznek. A kétszeres Oscar-díjas színészt ismét perbe fogták az Egyesült Királyságban – nem csak személyesen, de korábbi munkaadója, a híres Old Vic Színház is az ügy részese. Az ellentmondásos színész közben kampányt indított az Epstein-iratok nyilvánosságáért is… További információ: Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!