Sport
Rossi mester és a magyar csapat leszállóágban?
Marco Rossi, az utóbbi időben egyre vállalattalanabb teljesítményt nyújtó magyar válogatott szövetségikapitánya a magyar-német meccs előtt sajtótájékoztatón beszélt arról mire készülnek a „fiukkal”.
Legyünk túl rajta?
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott keddi ellenfele, a német csapat Európa második legjobbja, ezért nem fog kísérletezni a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában.
„Nem lesz egyszerű meccs, mert az Európa-bajnok spanyol után talán a második legjobb a kontinensen a német együttes. Túl azon, hogy milyen minőséget képviselnek a játékosai, csapatszinten is nagyszerűen teljesítenek. Julian Nagelsmann kinevezése óta azonnal kialakult az összhang, így a világ élvonalához tartozó válogatottá érett a riválisunk. Az a célunk, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról és jó összképpel zárjunk. Ezt szem előtt tartva Németország ellen nem tanácsos kísérletezni. Az lesz a kezdőben, aki az év során kiérdemelte”
– mondta hétfői sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető, aki hozzátette, az eltiltása után visszatérő Fiola Attila mindenképpen játszani fog.
2024 a mérlegen
Rossi kifejtette, számára nem volt pozitív a 2024-es esztendő, mert nem sikerült borítani a papírformát, mint ahogy korábban felülteljesítették a várakozásokat. Ennek ellenére szeretnék jól lezárni az évet.
„Varga Barnabás elfáradt, ezért cseréltük le. Szabó nehezebben teljesített a párharcokban és a labdaszerzésekben. Ráadásul kapott egy ütést, ezért nem biztos, hogy a németek ellen játszhat”
– mondta Rossi az Amszterdamban újoncként pályára lépő Szabó Leventéről.
„Már a meghívásával kifejeztük, hogy potenciált látunk benne, ez kitüntetés. De azt is szeretném kommunikálni, hogy ez nem egy végállomás, innentől háromszor akkora munkát várok el a fejlődés érdekében”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ez az év a papírformáé
A játékosok nevében Nagy Ádám arról beszélt, hogy a Nemzetek Ligájában a papírforma érvényesült, a korábbi évektől eltérően ezúttal nem sikerült felborítani.
„Hullámvölgyes időszak van mögöttünk, idén kicsit hanyatlott a formánk. Júniusban az írországi meccsen kezdődött, ahol megszakadt a veretlenségi sorozatunk. Az Eb-n is csalódottak voltunk a korai kiesés miatt, amiért nyolcvan százalékban mi vagyunk a felelősek, mert nem tudtuk megvalósítani a taktikai elvárásokat”
– mondta a Spezia középpályása, aki szerint a korábbi jó eredmények miatt egyre magasabbra került a léc.
A 29 éves futballista úgy vélte, Szalai Ádám rosszulléte akarva-akaratlanul is befolyásolta a hollandiai meccset, de nem akarják kifogásként használni a történeteket a négygólos vereségre. Hozzátette, boldogok, hogy Szalai jobban van, de az állapotáról ennél többet nem akart mondani, mert a pályaedző ezt kérte tőlük.
„Mint játékos élek-halok magyar válogatottért. Elfogadom és tiszteletben tartom a kapitány döntését, hogy mostanság elsősorban csereként számít rám, de nem törődök bele. Azzal, ha duzzognék, semmit nem érnék el. Amúgy is előre viszi a válogatottat, ha konkurencia van, mert ez többre sarkallja a sportolót. Azt szeretném, ha vb-re az én segítségemmel jutnánk ki”
– mondta az MTI érdeklődésére a 88-szoros válogatott futballista, akit az utóbbi időben Nikitscher Tamás szorított ki a kezdőből.
Nagy Ádám célként azt jelölte meg, hogy a szeptemberben elszenvedett 5-0-s, „csúfos vereséget” kijavítsák a németek ellen. Emlékeztetett arra, korábban Anglia ellen összejött, hogy súlyos vereség után javítsanak.
A horvát Duje Strukan sípjelére kedden 20.45-kor kezdődik a telt házas Puskás Arénában a magyar-német mérkőzés, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
A magyarok már biztosan a csoport harmadik helyén zárnak, így jövő márciusban osztályozóra kényszerülnek a B divízió egyik másodikjával.
Összeállítás
Dibusz – Balogh, Orbán, Dárdai M. – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Sallai – Varga B.
Nem árt tudni
„A mérkőzés előtt, alatt és után a Puskás Aréna környékén közlekedésrendészeti zárások, terelések lesznek, a stadionba való gyors és kényelmes bejutáshoz érdemes gyalog vagy közösségi közlekedéssel megközelíteni a stadiont. A BKK a mérkőzés előtt 3 órával a kezdésig sűríti a környéken közlekedő járatait, majd 22 órától ismét gyakrabban járnak a közösségi járművek. A mérkőzés előtt fokozott biztonsági ellenőrzés várható, ami lassíthatja a stadionba való bejutást, ezért is javasoljuk a korai érkezést. A stadionba kizárólag magyar nemzeti zászlók bevitele engedélyezett, minden egyéb molinó bevitele engedélyköteles”
-írja az MLSZ.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….