Az igazságügyminiszter szerint rémhírterjesztés-ügyben „csak az nem hibázik, aki nem dolgozik”. Csakhogy ezzel nem nekünk, átlag halandóknak adott felmentést, hanem a rendőrségnek, miután két ízben is...
Nézem a Híradót, benne a DK frakcióvezető-helyettesének nyilatkozatát arról, hogy a DK-frakció törvényjavaslatot nyújtott be a „felhatalmazási törvényt” hatályon kívül helyezéséről. Szó szerint a következőket hallom...
A valódi alkotmányos aggályt az okozza, hogy a kormány előre nem látható ideig fenntarthatja a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott rendeletek hatályát, s azokat a parlament nem kívánja...
Csóka-Szűcs Jánost a rendőrség előállította rémhírterjesztés gyanújával, aztán panasza nyomán az ügyészség megállapította a bűncselekmény hiányát, el is engedték. Varga Judit igazságügyi miniszter az ATV-ben azt...
Hát jött a koki meg a saller. Csőstül. Nem mi adtuk, hanem az Orbán-kormány kapta az Európai Parlamentben – kezdte bejegyzését Gyurcsány Ferenc. „Ahol nincs demokrácia,...
„Így harcol egy magyar amazon” – ezt a kommentet fűzte hozzá Orbán Viktor a Facebookon Varga Judit bejegyzéséhez. A miniszterelnök így áll ki a tárcavezetője mellett,...
Napok óta hangos a magyar média is attól, hogy újabb vitát tartanak az Európai Parlamentben hazánk kormányának legutóbbi tevékenységéről, a polgári és szabadságjogok helyzetéről hazánkban. A...
A polgári kormányzás egy évtizede alatt 95 százalékban teljesültek a 2010-es célok és vállalások – állapította meg a Nézőpont Intézet az MTI-hez eljuttatott elemzésében. Miért pont...
Melyik parlamentáris demokráciában lehetséges az, hogy az országgyűlés a saját maga által alkotott felhatalmazási törvényt csak a felhatalmazott – a kormány – beleegyezésének előzetes beszerzése után...