Melyik parlamentáris demokráciában lehetséges az, hogy az országgyűlés a saját maga által alkotott felhatalmazási törvényt csak a felhatalmazott – a kormány – beleegyezésének előzetes beszerzése után helyezheti hatályon kívül? – teszi fel a kérdést Vörös Imre akadémikus, volt alkotmánybíró. Erről az alkotmányjoggal foglalkozó rangos berlini blogon fejtette ki a véleményét, és az eredetileg német nyelven írott dolgozat teljes magyar fordítását elsőként nekünk adta át – írta Dr. Magyar György.

A Die Welt április 12-én hírt adott egy dr. Varga Judit magyar igazságügyi miniszterrel a március 11-én hatályba lépett felhatalmazási törvény ügyében folytatott beszélgetésről. A miniszter véleménye szerint a kritikák „álhírek” és „egy európai liberális véleménydiktatúra” kifejeződései.

- Hirdetés -

Minthogy jelen esetben egy különleges jogrendre, szükségállapotra vonatkozó törvényről van szó, óvatosan közelítem meg a kérdést

A jogszabály megítélésének egyetlen mértékadó szempontja kizárólag a szöveg. A miniszter asszony állásfoglalása azonban inkább politikai propagandához hasonlít, semmint a szabályozás részletes elemzéséhez. Mint jogtudós – aki az Alexander von Humboldt-Alapítvány egykori ösztöndíjasaként Németországnak és a németeknek sokat köszönhet – kötelezettnek érzem magam arra, hogy a jogi szabályozást és annak jogpolitikai hátterét röviden megvilágítsam.

voros-imre
Fotó: vasarnapihirek.hu

A felhatalmazási törvény jogi alapja a magyar alaptörvény 53-54. cikke,

amely egyedül a kormányt jogosítja fel az úgynevezett veszélyhelyzet kihirdetésére és megszüntetésére. Más állami szerv közreműködésére tehát nincsen szükség. A kihirdetett veszélyhelyzet alatt a kormány rendeleteket alkothat, amelyek azonban az alaptörvény 53. cikke szerint csupán 15 napig maradnak hatályban. Ha ezen túlmenően fenn kívánják tartani a rendeletek hatályát, az országgyűlésnek felhatalmazási törvényt kell alkotnia.

Az ennek megfelelően márciusban elfogadott felhatalmazási törvény 8. §-ában a következőképpen rendelkezik:

„E törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt”.

Mint említettük, a veszélyhelyzet megszűnéséről azonban egyedül a kormány határozhat – más szóval: az országgyűlés a felhatalmazási törvényt csak a kormány beleegyezésével és az ennek megfelelő döntését követően helyezheti hatályon kívül.

Melyik parlamentáris demokráciában lehetséges az, hogy az országgyűlés a saját maga által alkotott felhatalmazási törvényt csak a felhatalmazott beleegyezésének előzetes beszerzése után helyezheti hatályon kívül?

„A veszélyhelyzet akkor fog megszűnni, amikor a veszély már nem áll fenn”

– véli a miniszter. Az általa felhozott ezen „objektív” kritérium formáljogilag kétségtelenül összhangban van a törvény 8. §-ával és az alaptörvény általánosan megfogalmazott 53.-54. cikkeivel. Objektívnek azonban semmiképpen sem tekinthető. A kormány a veszélyhelyzetet akkor fogja megszüntetni, amikor ezt helyesnek tartja. A veszélyhelyzet megszüntetése tehát a kabinet szubjektív mérlegelésétől, és ezzel a kormányzati önkénytől függ.

Varga miniszter asszony tehát homályban hagyja a valós alkotmányjogi helyzetet,

és annak összefüggéseit. Elhallgatja azt, hogy az országgyűlés lemondott a felhatalmazási törvény hatályon kívül helyezésének jogáról a kormány javára. És a ködösítés folytatódik: valójában az országgyűlés a felhatalmazást bármikor visszavonhatná, megszüntethetné – véli. A törvény 3. §-a valóban szabályozza a parlament azon lehetőségét, hogy egyes megalkotott rendeletek tekintetében a felhatalmazást visszavonja.

Az egész törvényre vonatkozó visszavonási lehetőségről azonban – ahogyan ezt Varga miniszter állítja – szó sincs. Minthogy a felhatalmazási törvény változatlanul hatályban marad, a kormány az éppen annullált rendelettel tartalmilag megegyező – csak új számmal ellátott – rendeletet hozhat. A visszavonási lehetőség tehát nem egyéb, mint egy szépségflastrom a megtévesztő propaganda szolgálatában.

Ennek fényében megdöbbentő a miniszter állítása,

amely szerint a törvény 3. §-ába foglalt – az egyes rendeletekre vonatkozó, és jogilag irreleváns – „visszavonási” lehetőség „sokkal erősebb garancia, mint egy határozott időre szóló törvény”. Látható: az alaptörvény C) cikk (1) bekezdésében foglalt, a hatalmi ágak elválasztását előíró szabály, mint a jogállamiság fundamentális garanciája – amely az egyéni szabadság védelmét biztosítja – Magyarországon már nem létezik. Az országgyűlésnek a felhatalmazási törvény hatályon kívül helyezése tekintetében létrehozott alárendelt helyzete lényeges pontokon sérti a magyar alaptörvény alapelveit.

Másrészt:

a miniszter – az igazságügyi terület őrzőjének szerepéből kiesve – arra utal, hogy egyes most meghozott veszélyhelyzeti rendeleteket az országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnése után azonos tartalommal „rendes” törvények formájában fogja kodifikálni. Ez további aggodalomra ad okot. Ilyen módon Magyarország jogrendszere az állandósult veszélyhelyzet állapotába fog kerülni? Meddig fogják még az Európai Unió és tagországai mindezt tétlenül szemlélni, és tartózkodni az európai értékek megvédésétől? Jó reggelt, Európa! Kéretik felébredni!

Forrás

koronavírus

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét