A honfoglaló magyarokról nehéz volt megállapítani, menekülnek-e vagy támadnak. Hátrafelé nyilaztak a lóról. Ezt nem is illene emlegetni, mert még migráns korunkban történt. Szvatopluk tiltakozott ugyan...
Azt gondoltam volna, hogy a naiva szerepkörből már kiöregedtem. De nem. Majdnem egy teljes óráig azt hittem, az egyik meghirdetett alaptörvény-módosítás a magánlakás és az otthon...
Annyira örülök, hogy mindig tanulhatok valami újat. Ha valaki, hát ez a kormány sokat tett az egész életen át való tanulásért. E héten például megismertem a...
„Lélek, védekezz”– áll egy szép Radnóti-versben. Védekezni muszáj. Mert egyre jobban terjed az acsargás, a sistergő gyűlölet ragálya. Ez a rezsim legnehezebben helyrehozható kártétele. Orrszarvú vagy...
Lendvai Ildikó felháborodása amiatt, hogy Puzsér Róbert hazudott arról, miszerint megkérdezték volna, mint érintettnek a véleményét az ATV-n futó műsora aktuális kérdésével kapcsolatban meghallgatásra, sőt válaszra...
A miniszterelnök úr gyönyörű beszédet mondott. majdnem megkönnyeztem, főleg akkor, amikor azt mondta, 2030-ig kíván maradni. (Azt hallottam, ha a vendégünk az istennek sem akar távozni,...
Élelmes nép a magyar! Sajnos szüksége is van rá, írjunk 1945-öt, vagy 2018-at. Jó lenne, ha végre nem a firnyák, hanem a tudás, a gondolkodás vezethetne...
Az istenért, meg ne mondják a miniszterelnöknek, hány éves vagyok! Ha megtudja: már nem kismama, hanem nagymama vagyok, talán nem is szerződik velem. Bár azt ígérte,...
Jött a hír, hogy a haza első számú közszolgája, példamutatóan, ahogy azt egy törvénykövető állampolgárhoz illik, befizette sárga csekkén a rá kirótt büntetést, ami felemésztette vagyonkája...