„Kedves uram, kérem vegyen le a levelezőlistájáról. Túl gyakran küld propagandát, nem érdekel” – a Magyar Hang információja szerint ezzel a minden címzett számára látható válaszüzenettel jelezte...
Nem volt ördöglakat, hiszen az Európai Unió, ahogy más esetekben is, egyértelműen fogalmazott Erasmus-ügyben is, csak a magyar „hátranyilazós” kormány hitte azt, hogy addig illegetheti magát...
Még soha nem figyelt fel ennyire a nemzetközi sajtó Orbán Balázsnak, a magyar miniszterelnök politikai igazgatójának a szavaira, mint most amikora kiderült, hogy kormányfő főideológusa felelőtlenségnek...
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, – Ohridban, a magyar-északmacedón közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatón, majd hozzátette...
Idén augusztusban több mint 200, szeptemberben pedig több mint 500 magyar egyetemi hallgató kelt útra az Erasmus-pótlónak szánt Pannónia program keretében, hogy “meghódítsák a világot” és...
Orbán elárulta, felütötte a Chat GPT-t és kiadta a feladatot: írj egy beszédet a gazdasági semlegességről Magyarország miniszterelnöke nevében, legyen harcos, kemény beszéd. És most felolvassa,...
Önt nem háborítja fel, hogy mennyire ostobának nézi a miniszterelnök? Orbán Viktor a hétfői árvízi tudósításában újságírói kérdésre elmondta, hogy a mára 116 milliárdra -116.000 millió...
„Biztos majd lesz egyszer választás Magyarországon, és akkor majd vitázhatunk mindenféléről, de ebben a pillanatban normális, konszolidált politikai élet zajlik Magyarországon. Mindenkivel szívesen beszélünk mindenről ott,...
Az Orbán Viktor gründolta Patrióták Európáért (PfE) képviselőcsoport Elon Musk-ot jelöli a Szaharov-díjra, jelentette be csütörtökön Facebookon László András. A fideszes európai parlamenti képviselő szerint „az...