Kerítésen túl
Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
Az Orbán Viktor gründolta Patrióták Európáért (PfE) képviselőcsoport Elon Musk-ot jelöli a Szaharov-díjra, jelentette be csütörtökön Facebookon László András.
A fideszes európai parlamenti képviselő szerint
„az X szerepe a szólásszabadság védelmében egyedülálló. Minden közösségi médiaplatformnak erre kellene törekednie. Mégis, a legtöbben ehelyett a cenzúrát választják. Vagy önként, vagy kormányzati megfélemlítés miatt. Az X-en található közösségi feljegyzések utat mutatnak az átlátható, pontos tájékoztatás tekintetében.”
A díj
A gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat az Európai Parlament 1988-ban alapította. Az Andrej Szaharov szovjet tudósról és politikai disszidensről elnevezett díjjal évről évre olyan személyeket és szervezeteket tüntet ki, akik, illetve amelyek sokat tettek az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméért.
Hogy kerül ide Musk?
Musk 2022-ben vette meg az X-et, de döcögős volt az kezdés az új tulajdonossal, az Európai Bizottság pedig tavaly decemberben uniós vizsgálatot indított a platform ellen. Thierry Breton leköszönő belső piaci biztos részben azzal indokolta a lépést, hogy az X nem szegte-e a kötelezettségeit, amik a szándékos félretájékoztatás elleni uniós szabályozásból fakadnak.
Az Európai Bizottság júliusi előzetes eredménye szerint az X több ponton is megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet.
Az eset miatt Musk arra panaszkodott, hogy szerinte az uniós testület egy „illegális titkos alkuval” cenzúrázni akarta az X-et, amit Breton cáfolt. Musk és Breton rendszeresen írogattak egymásnak a platformon, ami nemrég odáig fajult, hogy a techmilliárdos egy
„lépj egyet hátra és szó szerint baszd arcon magad!”
feliratú mémmel üzent neki. A díjra csütörtökig nevezhetik a jelölteket az Európai Parlament (EP) frakciói.
- A legnagyobb, jobbközép Európai Néppárt a venezuelai ellenzék vezetőjének, María Corina Machadónak és az euroszekptikus ECR-rel együtt az elnökjelöltjének, Edmundo Gonzáleznek adná az elismerést.
- A szocialisták és a liberálisok közösen izraeli és palesztin békeszervezeteket,
- a zöldek egy azeri korrupcióellenes aktivistát, Gubad Ibadoghlut,
- a szélsőbaloldaliak palesztin újságírókat jelöltek.
Szerző
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó