Az MSZP elnöke azt kéri a választóktól, szavazataikkal váltsák le a kormányt. Molnár Gyula sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet az elmúlt nyolc hétben nyilvánosságra került, a Fideszhez...
Andrzej Duda lengyel államfő a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjével tüntette ki a magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét. Balog...
Jávor Benedek, az LMP korábbi frakcióvezetője, az Együtt–PM listájáról került ki Brüsszelbe, ahol számtalan problematikus ügyet továbbított az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF felé. Ezekről...
Karácsony Gergely, az MSZP – Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a közelgő választásról a Magyar Narancsnak adott interjút. Ebből szemlézzük a legérdekesebb gondolatokat. Jobbik is Magyarország rosszabbik fele...
Lapozgatom az elmúlt évtized kezdeti Orbán-beszédeit, ízlelgetve a kormányfő egy-egy mondatát, és eltűnődöm, vajon kijelentései mennyire járultak hozzá az ország több részre szakadásához, amelyhez hasonló társadalmilag...
Egy kozármislenyi fideszes fórumon Hoppál Pétert próbáltam kérdezni a pécsi csődhelyzetről, sikerült. Illedelmes kezdés után közel másfél óra tömény gyűlölet következett goebbels-i mélységekben Lomnici Zoltántól, plusz...
Polt Péter, a legfőbb ügyész kénytelen bizonygatni, hogy ugyan nem úgy látszik, de nyomoznak. Polt Ingeborg Grassle februári – a Poitico.eu-nak adott – nyilatkozatára reagált, amelyben az...
A hétfői nap híre, hogy az Amerikában van az a férfi, akit tanúvédelmi program véd és akit a magyar kormányhoz köthető korrupciós pénzek tisztára mosásával vádolnak. A...
Gyurcsány Ferenc szerint helyénvaló a vasárnap bemutatott, Kolozsváron forgatott kampányvideó, amelyben kitakart arcú és eltorzított hangú határon túli magyarok beszélnek arról, hogy a Fideszre fognak szavazni....