Az EU soros elnökségét ellátó svéd kormány bejelentette, hogy az EU-hoz akkreditált nagykövetek megállapodtak az Oroszország elleni 11. szankció-csomagról. Emlékeztetőül: Magyarország azzal zsarolta az EU-t, hogy...
Orbán Viktor szokásos pénteki igehirdetésén belengette, hogy hatalmas váltatásokra készül Ő és kormánya. A hétfői kormányinfóra a hatalmasból már csak a változtatás maradt meg, hiszen ami...
Úgy tűnik, hogy az Orbán Viktor által közkinccsé tett élettörténet-mese, amiben azt ecsetelte, hogy apukája keze eljárt olykor-olykor felnőtt életét meghatározó élménnyé vált. Magáévá tette a...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az...
Az OLAF nyilvánosságra hozta éves jelentését, amiben két negatív listát is vezet Magyarország.
Minden idők legnagyobb pedagógusbéremelését tervezzük – írta a Belügyminisztérium (BM) a pedagógusnap alkalmából az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben köszönetet mond „valamennyi pedagógusnak, aki szeretettel és...
Meghallgatva Orbán Viktor péntek reggeli szokásos igehirdetését az állami rádióban, az ember mindig újra és újra rá kel jöjjön, hogy az nem más, mint egy folyamatosan...
Nem a magyarok, vagy Magyarország, hanem Orbán Viktor és az ő korrupt, oroszbarát politikája a kockázat. Orbán Viktor mindenekelőtt a korrupt, autokratikus és oligarchikus hatalomgyakorlási módszerét...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy...