Connect with us

Bulvár

Orbán kézcsók-király ezúttal Albániában cuppant rá egy női kacsóra

Megosztás

Úgy tűnik, hogy az Orbán Viktor által közkinccsé tett élettörténet-mese, amiben azt ecsetelte, hogy apukája keze eljárt olykor-olykor felnőtt életét meghatározó élménnyé vált. Magáévá tette a XIX. század sok, mára teljesen feleslegessé váló, erőltetett külsőségét, mint például a kézcsók erőltetését. Teszi a kudarcok ellenére is, amik próbálkozásait kísérték, mert „nem tanul, nem felejt…”.

A bevett szokás….

A legutóbbi „kosár”

A minap Orbán Viktor Maia Sandu moldovai elnökkel találkozott az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának kezdetén a bulboacai Mimi-kastélyban, Sandu egy határozat mozdulattal elhúzta a kezét a már csücsörítő miniszterelnök elől. Végül kiegyeztek egy kézfogásban.

Ha egyszer kezet akar csókolni, akkor….

A miniszterelnök közösségi oldalán megosztott videó tanulsága szerint ezúttal sikerrel járt, linditta nikola Lindita Nikolla, az albán parlament elnöke nem volt elég szemfüles….

„Tirana, albán-magyar csúcs. Ha egy békés és fejlődő Európában akarunk élni, akkor minél hamarabb fel kell vegyük a Nyugat-Balkán országait az Európai Unióba. Elég volt az üres szólamokból, itt az ideje rálépni a gázpedálra!”

-írta az oldalkezelő a klip beharangozójába.

Friss híreink!

Szerző