47 éves korában meghalt Karsai Dániel ALS-betegséggel diagnosztizált alkotmányjogász, aki a strasbourgi bírósághoz fordult azért, hogy méltósággal fejezhesse be az életét – osztotta meg a hírt...
Amikor idáig jutottam Thornton Wilder egyik regényében: „A szörnyeteg olyasvalaki, aki másokat megrémít, aki elnyom másokat, aki minden halandónál erősebbnek érzi magát, csak Isten előtt hátrál...
„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az...
Egyre több a csalódott rendszerváltó ezt bizonyítja az alábbi bejegyzés is amit a Facebook-on találtunk, és ami mindennél világosabban, tisztán mutatja meg mit érezhetnek mostanság Magyaroroszág...
Dr. Karsai Dániel, az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász közösségi oldalán rendszeresen megszólal a magyar közügyekkel kapcsolatban. Fontos ügyeinkről olvashatjuk véleményét, ebben az esetben Orbán Balázs „köteles beszéde”...
David Pressman is felszólalt a többek között a főváros által is rendezett Budapest Forum külpolitikai konferencia első napján, amin ezúttal is a fenntartható demokráciák építéséről és...
Nincs egyszerű dolga annak, aki építkezésbe vág. Rengeteg idő, pénz, odafigyelés, logisztikai érzék kell ahhoz, hogy a családi fészek, amit megálmodtak, elkészüljön. Így van ez a...
Így még nem szégyenítették meg az egyre zavarodottabban kiabáló Orbán Viktort, mint a Comói-tónál. Igen, kiabáló… A magyar miniszterelnök teljesen nevetségessé tette magát – írta George...
A hadviselésben eddig is ismertük az aránytalan túlerő fogalmát, ám ez mára nem csupán kicsit más értelmet nyert, és átömlött a civil élet megannyi bugyrába is....