Gulyás Gergely – aki már Lázár János helyett tartja a kormányinfókat – ma azzal kezdte, hogy a kormány tegnap elfogadta a civilek ellenőrzéséről szóló Stop Soros-törvénycsomag...
Autó gázolt el Budapest VIII. kerületében, a Blaha Lujza téren egy gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – közölte a police.hu....
A sportolóknak kifejezetten rosszul áll a bűnözés, ez abból is látszik, hogy rendszerint bármi törvényellenes ügybe keverednek, meg is szoktak bukni. Más kérdés persze, hogy mi...
Talán emlékszünk, 2013-ban 12 milliárd forintért vásároltunk szupertraffipaxokat (te is, én is, mert közpénzből ment), amit aztán felszereltek fixen az utak fölé, másik része meg háromlábra...
Megdöbbentette az elemzőket, hogy egy ilyen súlyú ügyben a kormány ilyen elképesztő hazugságok tömegével próbálkozik. Terjedelmesnek mondható, 59 oldalas iratanyagban reagált a magyar kormány arra a...
A katasztrófavédelem szerint egy kisbusz és egy homokot szállító teherautó karambolozott frontálisan a 4-es főúton az 59-es kilométernél. Kilenc halott van Az ütközés következtében a kisbusz...
Elfogultsági kérelmet és kizárási indítványt nyújtott be az ügyészségnek Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyész, akit a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással gyanúsított meg a...
Árokba borult egy menetrend szerint közlekedő távolsági autóbusz a 62-es úton, Székesfehérvár közelében, Börgöndpusztánál – közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-vel. Az...
Nincsenek megoldatlan ügyek, csak ügyetlen megoldások vannak és hivatástudat nélkül tevékenykedő bűnüldözők. Különösen igaz mindez az elhíresült Energol ügyre. A 90-es évek bűnügyeit feltáró sorozatunk folytatódik....