„Senkit nem hagyunk az útszélén”, vagy talán mégis?—  Ez történt Évával

Éva egy, a sok ezer ember közül, akit megrángatott az élet nevű társasjáték. Egyszerű lenne azt mondani, sajnáljuk ezt dobta nekik a gép, de nem így van  a „gép” ez esetben az esetek zömében ugyanis nem más mint az országot irányító akarat. Talán lesznek olyanok, akik az írás elolvasása után segítő kezet nyújtanak Évával. A név nem kitalált, mint ahogyan valóságos, és megrázó maga a történet is.

Egyedülálló, nem alul képzett nő

b.l.: Megdöbbentő volt találkozni azzal, hogy milyen élethelyzetben van. Örülök, hogy névvel vállalta a beszélgetést, mert így talán hitelesebben tudjuk közösen bemutatni napjaink Magyarországát.

Horváth Éva: Én ugyan nem a koronavírus járvány ideje alatt lettem munkanélküli, de „idős” munkavállalóként már évek óta problémát okozott, hogy nem kaptam munkát, és 62 évesen még nyugdíjba se mehetek. Egyedülálló nő vagyok, aki iskoláit tekintve nem alul képzett. Egy észak-magyarországi kis faluban élek ellátás nélkül.

bl.: Milyen iskolai végzettsége van?

H.É.: Kereskedelmi szakközépiskola, idegenvezető,idegenforgalmi menedzser, német középfokú telc nyelvvizsga. 2001-2015 között öt könyvem jelent meg.

b.l.: Mit csinált amikor – minek szépítsük- az utcára került?

H.É.: Tudja, már közmunka sincs, pedig nem vagyok finnyás. Régebben közmunkát is elvállaltam, de, csak kétszer kaptam lehetőséget rövidebb időre, akkor közel 30 helyiséget, és egy nyilvános WC-t kellett takarítanom, havi 54 ezer Ft-ért. Megélhetésre csupán 2000-3000 Ft maradt. Mindez még 2017-2018. években volt. Közmunka hiányában 2018-tól 2019. novemberig aktív korúak ellátásában részesültem, amelynek összege havi 22.800 Ft. 2019. december óta ellátás nélkül maradtam. 1988-2013 között huszonnégy szezonon keresztül dolgoztam tárlatvezetőként az egri Dobó István Vármúzeumban.

Alommá vált a hétköznapiság

bl:  Egy fillér jövedelme sincs, miből él? Mert költségei az életnek azért vannak.

H.É.: Van egy jó pár ismerősöm, akik lehetőségeikhez képest próbálnak kisebb anyagi segítséget nyújtani, de mindezt kevés a napi megélhetéshez és a számlák fizetéséhez. Tudja, én nem tehetős ember szeretnék lenni. Csak arra vágyom, hogy ne legyenek napi megélhetési gondjaim, emberhez méltó életem legyen. Ugye ez nem nagy kívánság?

b.l.: Nem. Ez lenne a természetes.

H.É.: Munkaügyben több helyről is megkerestek, de amint elküldtem az önéletrajzomat, és szembesült a munkaadó az életkorommal, úgy már esélyem sem volt az állás elnyerésére. Azt is bátran elmondom, hogy a munkaadók nagyon megalázóan tudnak viselkedni a munkavállalókkal szemben. Volt olyan esetem, délután 15 órakor keresett egy szálloda, hogy menjek rögtön állásinterjúra. Hozzáteszem, hogy autó nélkül, tömegközlekedéssel el sem tudtam volna jutni. Igaz, ígéretet kaptam, hogy január 3-án hívni fognak, sajnos ez a mai napig nem történt meg. Igaz, nem mondták melyik évre gondoltak.

b.l.: Tudom, egy esetben majdnem sikerült elhelyezkednie.

H.É.: Februárban felcsillant egy lehetőség. Voltam is interjún, tetszett is a munka. Március közepén, amikor munkába kellett volna állnom, sajnos közbe szólt a koronavírus. Ez a munkalehetőség is elillant. Évek óta itt állok munka, pénz, és megélhetés nélkül. Hogyan lenne esélyem 62 évesen munkát találni, ha a koronavírus miatt egyre nő a munkanélküliek száma. Nyugdíjba nem mehetek még, majd csak 2024. januárban. Addig is élni kellene és fizetni a számlákat. A kérdés csak az, hogy miből?

S.O.S

b.l.: Nem próbált segítséget kérni?

H.É.: Problémámmal több országgyűlési képviselőt is megkerestem. Voltak olyanok is, akik válaszra sem méltattak, de voltak olyanok is, akik ugyan válaszoltak, és ígérték, hogy próbálnak segíteni, de a segítség eddig még érkezett meg. Az tapasztalom, hogy a politikusokat, egy cseppet sem érdekli az emberek sorsa, csak a saját megélhetésük és a bársonyszék. Ígérni, azt tudnak, hogy „senkit nem hagyunk az út szélén”. Amennyiben „senkit sem hagyunk az út szélén”, akkor hogyan lehetséges az, hogy a XXI. századi Magyarországon bárki ellátás nélkül marad?

b.l.: Társadalombiztosítása van?

H.É.: Igen, társadalombiztosításom jelenleg rendezett.

b.l.: Gondolom, gyűlnek a kifizetetlen számlái, hiszen, ha pénzhez jut, akkor először enni kell valamit.

H.É.: Jelenleg ott tartok, hogy május hónapban már nem tudom a számláimat kifizetni. Ehhez társul még a gázszolgáltatónál fennálló 70 ezer Ft hátralékom, melyhez részletfizetési kérelmet nyújtottam be. Miért nem lehet azon személyeket nyugdíjba küldeni, akik már elmúltak hatvan évesek, nem tudnak a munkaerő piacon elhelyezkedni, de megvan a nyugdíjazáshoz szükséges szolgálati idejük. Nyugdíj előtti segélyre sem vagyok jogosult, mert az igénybevételéhez még 210 napom hiányzik. Kiszolgáltatottságban élem meg a mindennapokat. Kérdés az, hogy meddig forog velem még ez a kilátástalan mókuskerék. Gyanítom, hogy nem vagyok egyedül, aki a nyugdíj előtti években önhibáján kívül nem dolgozhat, pedig szeretne. Azzal, hogy az 55 év felettieket foglalkoztató cégek járulékkedvezményét eltörölték, még az esélyt is kihúzták a lábunk alól, hogy dolgozhassunk. Sérül a munkához és a szociális biztonsághoz való jogunk. Éhesen és nélkülözve hamarabb romlik az egészségi állapotunk, és hamarabb ránk találhat a koronavírus is.

b.l.: Hogyan éli mindezek mellett a mindennapjait?

H.É.: Rettegek a holnaptól, nem tudom mi vár rám, ha felébredek. Anyagi tartalékaimat már rég feléltem. Kiszolgáltatottságban és félelemben élve nem lehet évekig várni a biztonságosabb jövőre. Aki nem volt ebben a helyzetben, el nem tudja képzelni, miképpen lehet pénz nélkül – a reménytelenség foglyaként– évekig életben maradni?

b.l.: Joggal csalódott, és tudom, nem vigasz, hogy napjainkban ezrek járnak hasonló cipőben.

H.É.. A médiában és a reklámokban nagyon szép és hangzatos mondatokat hallunk nap, mint nap arról, hogy a bajban: „egy magyar sincs egyedül”, vagy azt, hogy „harcolnunk kell minden egyes emberéletért”, sőt azt is hallottuk, hogy „az első csatát megnyertük”, vagy azt, hogy a bajok leküzdése „csak együtt sikerülhet”. Olyan kijelentést is hallhattunk, hogy „ahány munkahely megszűnik, annyi új munkahelyet fogunk teremteni”. Ezek a kijelentések nagyon szépen hangoznak, de valóság azonban másról árulkodik.

b.l.: Ha most egy jó tündér teljesítené három kívánságát, melyek lennének azok?

H.É.: Legfontosabb, hogy egészségem legyen, hogy túl tudjam ezt a nehéz időszakot élni. Legyen olyan anyagi biztonságom, hogy meg tudjak élni. Valamint legyen vagy ellátásom, akár nyugdíj formájában, vagy pedig olyan munka, amit otthonról tudok végezni, mert a munkaadók már régóta nem fizetik az utazási költséget, amely esetemben közel 30 ezer Ft.

b.l. Optimistán nem tudjuk a beszélgetést befejezni, jómagam nem igen látok megoldást. De bízom abban, hogy lesznek, akiknél az Ön által elmondottak nyitott szívekre találnak.

Ha segíteni szeretne, Évának írjon nekünk  info@varosikurir.hu és mi összehozzuk vele!

Munkát, kenyeret? Május elseje új követelése: Alapjövedelmet!