Kék fény
Sikeres óriási razzia a belvárosban
Majdnem száz rendőr részvételével tartottak komplex bűnügyi, rendészeti akciót a főváros V., VI. és VII. kerületében, a razziában 29 embert fogtak el – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Razzia szombat éjjel
Azt írták, a szombatról vasárnapra virradóra tartott akcióban a rendőrök 751 embert igazoltattak és 29-et fogtak el vagy állítottak elő: ötöt kábítószer birtoklása, kettőt garázdaság, négyet egyéb bűncselekmény elkövetése miatt, kettőt pedig azért, mert eltiltás hatálya alatt vezettek.
Feljelentések
Úgy folytatták, hogy a rendőrök közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, illetve engedély nélküli vezetés miatt egy-egy esetben, forgalomból kivont jármű miatt két esetben tettek szabálysértési feljelentést. Hozzátették, hogy közlekedési szabálysértések miatt két további szabálysértési feljelentést tettek, 16-an bírságot kaptak, míg közterületi alkoholfogyasztás miatt két embert bírságoltak meg.
Megtaláltak egy intézetből szökött fiatalt, három emberhez pedig mentőt hívtak, mert rosszul voltak.
Közölték azt is, hogy az akcióban 42 taxi ellenőrzését követően a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai három jegyzőkönyvet vettek fel.
A hatóságok ellenőriztek egy V. kerületi szórakozóhelyet is, a rendőrök ott egy embert fogtak el kábítószer birtoklása miatt, tízet pedig mintavételre állítottak elő .
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….