Kerítésen túl
Sorra halnak rendkívüli halált az orosz oligarchák, ám most Putyin hazai befektetésekre buzdította „bojárjait”
Hazai beruházásra biztatta az orosz tőkét Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.
Ki ne hagyják!
Putyin szerint az orosz vállalkozóknak nem szabad kihagyniuk a lehetőséget, hogy betöltsék a távozó nyugati cégek által hátrahagyott réseket, amíg meggondolják magukat és vissza akarnak majd jönni. Hangoztatta: azokról a vállalkozókról, akik az országban maradtak, kiderült, hogy okosabbak, energikusabbak és hatékonyabbak, mint azok, akik elmentek, és Oroszország rosszakaróinak adnak tanácsot.
Új orosz gazdasági modell
Az elnök elmondta: Oroszország gazdasága új modell szerint kezd fejlődni, a pozitív tendenciák egyre nagyobb lendületet vesznek. Rámutatott, hogy 2023-ban az inflációs cél – március végén 4 százalék körüli várható – alacsonyabb, mint az eurózóna országaiban, ahol megfogalmazása szerint egyre csak az orosz összeomlást várják. Putyin hangsúlyozta: sikerült kompenzálni a nyugati piacok bezárását, és összességében Oroszország külkereskedelmi forgalma tavaly több mint 8 százalékkal nőtt. A kereskedelmi többlet 2022-ben 332 milliárd dollár volt.
Jelezte: a második negyedévben már GDP-növekedés várható a tavalyi, 2,1 százalékos csökkenést követően.
Putyini „buksi-simi”
Az elnök méltatta az állam és az az üzleti világ közötti párbeszéd folyamatoságát, valamint a gyáriparosok és vállalkozók hozzájárulását az ország gazdasági fejlődéséhez. Prognózisa szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedése áprilisban eléri az 5 százalékot a stabil munkaerőpiacra, az infláció csökkenésére és a bérek növekedésére támaszkodva.
Vlagyimir Putyin a háború kezdete óta először találkozott a vezető orosz vállalkozókkal. A kongresszuson mintegy ezer küldött vesz részt, vezető nagytőkések, kis- és középvállalkozók egyaránt.
Írta meg a Blikk!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….