Kultúra
Spiró György: Tovább él a jobbágymentalitás
Demokráciának nálunk a diktatúrák közti átmenetet nevezik – mondta az író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk.
Egy rövid szemlét már közöltünk tegnap Spiró Györgynek a HVG-nek adott interjújából. Most a hvg.hu közölte a teljes interjút, ebből idézünk néhány további részletet:
„Úgy látom, hogy lassan az egész világ magyarrá válik. A második világháború óta nem volt példa arra, hogy Magyarországon is a világtendenciák uralkodjanak, és ne legyünk fáziseltolódásban. De nem maffiaállamokról írok, hanem a modern világban sokfelé létező archaikus struktúrákról, amiket lehet törzsinek vagy feudálisnak nevezni, mindenesetre ellentétesek a felvilágosodás eszméivel. Magyarországon nem új az a mentalitás, hogy nem munkával, hanem rablással lehet vagyont szerezni; gyakorlat volt a Horthy-korszakban, a nyilasok idején és a háború után egyaránt.”
„Ahogy az előjogok rendszere is szinte folyamatosan működött, a dzsentrivilágban és a szocializmusban is, csak a kiváltságosok cserélődtek. Ebből a hosszú, másfél évszázados folyamatból született meg nálunk – ironikus módon már a rendszerváltás után – a szovjet embertípus, amelynek jellemzője az önfeladó, erőszakos kollektivizmus, a közöny, az engedelmesség, a hiszékenység.”
„Létrejött egy félfeudális államkapitalizmus…”
„A kilencvenes évek elejétől nem győztem csodálkozni, hogyhogy nincs még diktatúra. Minden tiszteletem azoké a kelet-európai társadalmaké, amelyek 20-25 évig optimistán kitartottak valahogy.”
„Távolabb kerültünk Európától, mint a reformkor óta bármikor. Még a szocializmusban is több, nemzetközi szintű újítás volt lehetséges Magyarországon, mint most. Akkoriban legalább a keleti piac bizonyos szegmenseiben az elsők között lehettünk.”
„Akik Magyarországon nagyon rosszul élnek, a társadalom negyven százaléka, azok nem szavaznak, ezért is vehetik semmibe az érdekeiket. Nincs ma olyan párt, amelyik hajlandó lenne képviselni őket. A türelem akkor ér véget, amikor a szavazó népesség is rosszabbul fog élni. Ugyanígy működött a Kádár-rendszer, felszámolta a jövőt azzal, hogy felélte. A vezetők pontosan tudták, a maiak is tudják, mit tesznek és mi folyik. Nekik az a dolguk, hogy cinikusak legyenek, nekünk pedig az, hogy védekezzünk.”
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…