Kerítésen túl
Starmer az EPC-csúcson: a mi biztonságunk Ukrajnában kezdődik, mindaddig folytatják a támogatását, amíg erre szükség van

A Londontól száz kilométerre északnyugatra lévő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában rendezett egynapos EPC-csúcsértekezleten − amelyen 46 ország vett részt − a két fő témakör Ukrajna további támogatása, illetve az illegális bevándorlás elleni közös fellépés volt.
Starmer a találkozó utáni sajtótájékoztatóján elmondta: egyetértés született arról, hogy az illegális bevándorlást a probléma forrásánál kell kezelni. Ennek jegyében London 84 millió font (39 milliárd forint) értékű humanitárius programot indít Afrikában és a Közel-Keleten. A brit kormányfő bejelentette azt is, hogy
a következő EPC-csúcstalálkozókat az idén Magyarországon, illetve jövőre Albániában és Dániában rendezik.

Fotó: O. V. facebook oldala
A csütörtöki angliai EPC-találkozóról szólva Starmer elmondta:
Ukrajna nemcsak saját népéért, hanem az európai népért, a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamiságért is harcol, éppen ezért a mi biztonságunk Ukrajnában kezdődik
− fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök.
Bármit is mond hazai használatra a miniszterelnök…
Mindezek alapján az EPC-csúcsértekezlet résztvevői ismét ígéretet tettek a rendezvényen jelenlévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra, hogy
mindaddig folytatják Ukrajna támogatását, amíg erre szükség van
− jelentette ki. Ezalatt Orbán közösségi oldalán:
„EPC-csúcs az angliai Woodstockban. Békét a tárgyalóasztal mellett tudunk teremteni, nem a harcmezőn. Erről próbálom meggyőzni az európai vezetőket.”
Eldöntötték….
Keir Starmer szerint döntés született arról is, hogy Nagy-Britannia elmélyíti az Európai Unióval folytatott együttműködését a védelem, a biztonság és az illegális bevándorlás területén. Úgy fogalmazott, amikor az angol-walesi főügyészség igazgatója volt, személyesen tapasztalta, hogy a határokon átnyúló együttműködéssel terrorszervezetek felszámolása és terroristák felelősségre vonása is lehetővé válik.
Egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ugyanez nem lehetséges a migrációra épülő szervezett bűnözéssel szemben.
− mondta a brit kormányfő. Hozzátette: a két héttel ezelőtti nagy-britanniai parlamenti választások után megalakult munkáspárti kormány
„nem fogja szemfényvesztő ötletekre költeni” az adófizetők pénzét.

Fotó: O. V. facebook oldala
Keir Starmer ezzel arra utalt, hogy a Labour-kabinet egyik első intézkedéseként törölte az illegálisan Nagy-Britanniába érkező menedékkérők ruandai áttelepítési tervét, amelyet a Konzervatív Párt vezette előző kormány kezdeményezett. (Erről a programról a Boris Johnson vezette akkori tory kormány kötött államközi szerződést 2022-ben a közép-afrikai országgal, de a jogi és parlamenti csatározások miatt az áttelepítések nem indultak el a július 4-i nagy-britanniai parlamenti választásig, amelyen a Konzervatív Párt súlyos vereséget szenvedett.) Sir Keir Starmer már első munkanapján bejelentette, hogy kormánya a ruandai programra szánt pénzt az embercsempészek elleni fellépésre összpontosító, terrorellenes módszereket alkalmazó új határbiztonsági parancsnokság létrehozására fordítja. A csütörtöki EPC-csúcstalálkozót záró sajtóértekezletén a brit kormányfő elmondta:
a rendezvényen is konszenzus született arról, hogy az illegális bevándorlás elleni fellépést az embercsempész bandákra kell összpontosítani.
Amerikai elnökválasztás
Arra a kérdésre, hogy aggasztják-e az amerikai republikánus alelnökjelölt, James David Vance által az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatással szemben megfogalmazott „szókimondó bírálatai”, Keir Starmer úgy válaszolt:
nem kívánja „megelőlegezni” az amerikai elnökválasztás eredményét, de bárki győzzön is novemberben, a szövetséges országok folytatják vele az együttműködést.
Hozzátette:
a különleges brit–amerikai viszonyrendszer nagyon nehéz körülmények közepette kovácsolódott, és nagyon hosszú ideje kitart.
Arra a kérdésre, hogy Nagy-Britannia hajlandó lenne-e „nukleáris védőpajzsot tartani Európa fölé”, ha „a NATO-val szemben szkeptikus” Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, Keir Starmer kijelentette:
a munkáspárti brit kormány elkötelezte magát az önálló brit nukleáris elrettentő kapacitás fenntartása mellett, és „éppen védelmi kapacitásának nukleáris eleme miatt” már most is egyedi módon járul hozzá Európa biztonságához.

Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!