Bulvár
Stricifamília – Partnerközvetítés keményen
Szexuális szolgáltatást nyújtó nők közvetítése volt a megélhetése egy családnak, akiket most kapcsoltak le a Békés megyei rendőrök – közölte a rendőrség szerdán honlapján.
Szexpartner közvetítő
A család négy tagját és egy öcsödi nőt vett őrizetbe a Gyulai Rendőrkapitányság. A lőkösházi nő és férje, illetve két fiuk a gyanú szerint abból éltek, hogy szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek közvetítettek partnereket. A nőt és férjét a Somogy megyei Kaposváron, két fiukat Lőkösházán fogták el kedden. A nyomozás eddigi adatai szerint a család nő tagja egy szexpartnereket közvetítő internetes oldalon adott fel fényképes hirdetést, majd fogadta a hívásokat, megszervezte a találkozókat.
Durván játszottak
A szexuális szolgáltatásért kapott pénz egy részét a szolgáltatást nyújtó nőknek oda kellett adniuk a lőkösházi családnak. A jelenlegi információk alapján volt olyan nő, akit a szabadságában korlátoztak, fenyegették, bántalmazták azért, hogy a prostitúcióra rákényszerítsék, illetve a követeléseiknek nyomatékot adjanak, bevétele egy részét megszerezzék. A gyanú szerint a családnak egy öcsödi nő is segített abban, hogy találjanak olyan nőket, akiket kizsákmányolhatnak.
A Gyulai Rendőrkapitányság a lőkösházi nő, a férje és fiaik ellen emberkereskedelem bűntett, az öcsödi nő ellen pedig kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak hány nőt és milyen módszerekkel vettek rá arra, hogy szexuális szolgáltatást nyújtsanak, majd a bevételüket, vagy annak egy részét odaadják nekik – olvasható a rendőrségi közleményben.
Isztambuli egyezmény
Az Európa Tanács 2011-ben elfogadott Isztambuli Egyezménye a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. Magyarország 2014 márciusában aláírta, de még nem ratifikálta (nem iktatta törvénybe) az Egyezményt. A ratifikálás elengedhetetlen, ezzel válik jogilag is kötelezővé. A fenti esetek mindig újra és újra emlékeztetik rá az ország egészségesen gondolkodó polgárait, hogy mit várhat egy olyan kormánytól, amely folyamatosan megtagad egy ennyire fontos egyezményt.
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik