Kerítésen innen
Sulyok-újítás: nem mond újévi beszédet – és más köztársasági elnöki fincsaságok
Sulyok: „….úgy gondolom, hogy ha valakit felkérnek a köztársasági elnöki pozícióra, túl sok meggyőző érvre nincs szükség. Ennél megtisztelőbb életesemény nem történhet magyar emberrel…..”
Sulyok Tamás, a vasárnap hivatalába lépő új köztársasági elnök a Mandinernek adott interjút, amiben regnálása alapköveit ismertette. Elmondta, hogy a jövőben rendkívül kivételes esetben tud csak kegyelmet elképzelni, beszélt arról, hogy mikét képzeli visszaállítani az államfői intézmény iránti közbizalmat, illetve hogy politizálhat-e a köztársasági elnök és egy változtatást is ismertetett.
Ágyő nyugis nyugdíjasélet
„Úgy gondolom, hogy ha valakit felkérnek a köztársasági elnöki pozícióra, túl sok meggyőző érvre nincs szükség. Ennél megtisztelőbb életesemény nem történhet magyar emberrel. Kétségtelen, hogy a felkérés hirtelen és váratlanul érkezett, így a családban újra kellett tervezni, de mindenki támogatott a döntésemben.”
„Elnöki ügy”
Áder János a környezetvédelemért, Novák Katalin a családokat választotta, Sulyok pedig
az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került, ínségben szenvedő vagy magukról gondoskodni nem képes, idős, beteg, magányos emberek felé fordul, ők mindig számíthatnak a figyelmére.
Fő fókusza:
igyekszem megfelelni valamennyi elvárásnak, amit a nemzet velem szemben támaszt.
Szerinte az államfőt Magyarországon visszafogott politikai pozíció determinálja. A törvényhozás a végrehajtó hatalom kezében van, és az elnök egyfajta kiegyensúlyozó szerepet játszik. Ezt ő így tartja helyesnek.
Újítás
„Az újévi beszéd helyett karácsonyi beszédet fogok tartani. Ennek oka, hogy a karácsonynak mint keresztény ünnepkörnek és a szeretet ünnepének kiemelt szerepe van a magyar családok körében, nemzetünk egyik legfontosabb összetartó ereje. A karácsonyt mi még komolyan vesszük, ellentétben Európa nyugati felével, ott sok helyen már másként tekintenek rá. Feladatomnak és kötelességemnek érzem, hogy a karácsonyi elnöki beszéddel, a nemzeti közösségeink eredményeiről való beszámolással is emeljük a karácsony ünnepi jellegét.”
– fogalmazott a portálnak az államfő.
Csak úgy…
Sulyok Tamás most Szegedről ingázik Budapestre, de már nem a helyi rendőrség, hanem a Terrorelhárítási Központ felel az otthona biztonságáért. A lap szerint Sulyok az Alkotmánybíróság elnökeként sem adta fel 117 négyzetméteres szegedi lakását, és a környéken élők beszámolói szerint államfővé választása óta is gyakran onnan indul útnak reggelente. A helyzet azonban néhány hét múlva változhat, ugyanis várhatóan a budapesti, Béla király úti államfői rezidenciába költözik, amint Novák Katalin és családja kiköltözik onnan. Az Alkotmánybíróság elnökeként Sulyok Tamás évente volt köteles vagyonnyilatkozatot tenni. Az idén leadott dokumentumban öt ingatlan szerepel, amelyeknek legalább részben a tulajdonosa.
- A 117 négyzetméteres szegedi társasházi lakáson túl tulajdonosa egy
- 45 négyzetméteres irodának,
- egy domaszéki üdülőtanyának,
- egy 90 négyzetméteres balatonkenesei családi házas üdülő felének, és
- tulajdonrésze van egy 72 négyzetméteres, II. kerületi budapesti lakásban.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő