Connect with us

Kerítésen innen

Szégyen! Ezt a szállást találta túl jónak a magyar kormány, úgyhogy kirakatta a menekült asszonyokat és gyerekeiket

Szégyen! Ezt a szállást találta túl jónak a magyar kormány, úgyhogy kirakatta a menekült asszonyokat és gyerekeiket
Megosztás

Lassan minden hír úgy kezdődik, hogy „miközben a megválasztott magyar kormány számolatlanul költ milliárdokat -1 milliárd = 1000 millió!- a köznek „fontatlan” dolgokra, addig….. és ide behelyettesíthető például az egészségügy áldatlan állapota, az oktatás lebutítása, a nem szalutáló színházak, művészek, újságírók ellehetetlenítése és esetünkben a hazájukból az orosz agresszió hatására menekülni kényszerülőkkel szembeni embertelen viselkedés.

A hír

Jelenleg több mint száz, Ukrajnából menekült ember, köztük nők és gyerekek várakoznak az utcán a Komárom-Esztergom vármegyei Kocson, ahol kedden kilakoltatták őket eddigi szállásukról. Többségük azt tervezi, hogy az utcán éjszakázik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közleményben fejezte ki aggodalmát az Ukrajnából érkező menekültek magyarországi elszállásolását átalakító jogszabályi változtatások miatt, miután a kormány egy nyári rendelettel módosította az eddigi rendszert, amelyből így kiszorulhatnak a kárpátaljaiak, köztük sok magyar roma család. Június 28-án fogadták el azt a módosítást, amivel megváltoztatták az ukrajnai menekültek szálláshoz való hozzáférésének kritériumait:

csak azoknak a menekülteknek jár támogatott szállás, akiknek a Magyarországra érkezésük pillanatában a magyar kormány által „háború sújtotta övezetként” nyilvántartott területek valamelyikén volt a regisztrált ukrajnai lakhelyük.

Folyomány

„Így néz ki egy szállás, amelyeken a kárpátaljai menekültek eddig meghúzhatták magukat. Tegnap egy júliusi kormányrendelet értelmében elkezdték kiüríteni ezeket a szálláshelyeket – több helyszínt már rendőri felszólításra el is kellett hagyniuk”

– írja a Magyar Helsinki Bizottság egy Facebook-posztban, amelyben megosztottak a szállásról képeket.

Mint írják, a vitnyédi szálláson – egy évek óta üresen álló kollégiumi épületben – 93 kárpátaljai magyar család, köztük 42 gyerek. A rendőrök egyelőre még nem jelentek meg, hogy kilakoltassák őket.

„A jövőjük ezen felül bizonytalan, és a legtöbbjüknek esélye sem lenne akár továbbköltözni, akár visszamenni az otthonukba”.

A szülők, nagyszülők mind a környéken dolgoznak, beilleszkedtek a helyi közösségbe, ezért nagy törés lenne nekik, ha el kellene költözniük.
A Helsinki Bizottság szerint ezeket a – sokszor egyébként üresen álló, kihasználatlan –

szálláshelyeket az uniós jogszabályok értelmében az állam kötelessége lenne biztosítani a rászoruló menekülteknek.

Ezért a mostani intézkedés, amivel pár hetes határidővel utcára teszik családok tömegeit, nemcsak könyörtelen, de jogellenes is. Az ukrajnai menekültek kiköltöztetéséről videóriportot készített a 444.hu.

Kapcsolódó

Csak úgy….

Júniusban írtuk: az Európai Bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot az uniós menekültügyi jogszabályok rendkívül súlyos megsértése miatt.

Az Európai Bíróság azzal vádolja Magyarországot, hogy rendszeresen figyelmen kívül hagyja az uniós menekültügyi szabályokat, és hogy olyan jogsértést követett el a magyar kormány, amely precedens nélküli

– írja a Euronews.

Ezért 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezték az országot, emellett Magyarországnak a késedelem minden egyes napja után 1 millió eurót kell fizetnie. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A pénzt automatikusan levonják az uniós költségvetésből, amelynek egy részét hasonló jogi problémák miatt továbbra is befagyasztják.

A kötelezettségek nem teljesítése az uniós jog példátlan és kivételesen súlyos megsértését jelenti

– áll az Európai Bíróság sajtóközleményében.

Előzmény

2020 decemberében a bíróság megállapította, hogy Magyarország korlátozta a nemzetközi védelmet kérők számára a menekültügyi eljárásokhoz való hozzáférést az országban. A magyar hatóságokat azzal vádolták, hogy jogellenesen tartják fogva a kérelmezőket tranzitzónákban, megsértik a nemzeti területen maradáshoz való jogukat, továbbá, hogy amíg fellebbeznek elutasított kérelmük ellen, kiutasítják őket.

Mivel Magyarország figyelmen kívül hagyta a 2020. decemberi ítéletet, az Európai Bizottság újabb jogi lépéseket tett, amelyek a csütörtöki ítélethez vezettek.

A bírák megállapították, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyta a lojális együttműködés elvét és szándékosan megkerüli  az unió menekültügyi szabályainak alkalmazását.

„Ez a magatartás súlyosan veszélyezteti az uniós jog egységét, ami rendkívül súlyos hatással van mind a magánérdekekre, különösen a menedékkérők érdekeire, mind a közérdekre”

– mondták ki a bírák. Mivel a magyar kormány jogsértése további nyomást gyakorol a szomszédos tagállamokra, amelyeknek gondoskodniuk kell az ország által kiutasítottról, a jogszabálysértés

„súlyosan aláássa a szolidaritás és a felelősség igazságos megosztásának elvét”.

Orbán-reakció

A hírre Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán reagált. A kormányfő azt írta,

„Az Európai Bíróság mai döntése értelmében Magyarországot egyszeri 200 millió + napi 1 millió euróra büntetik, amiért nem engedi be az illegális migránsokat. A döntés felháborító és elfogadhatatlan. Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! Megvédjük a határokat és megvédjük a magyar embereket!”

Csütörtöki fejlemény….

Ha továbbra sem kapunk Brüsszeltől forrást határvédelemre, akkor

„minden migránsnak fel fogjuk ajánlani a határon, hogy önként és ingyen Brüsszelbe szállítjuk őket. Ha Brüsszel migránsokat akar, megkapja”

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Mindez azután került elő, hogy Gulyás felemlegette az EU bíróságának ítéletét, mely jelentős bírsággal sújtotta Magyarországot. (Az ítélet az uniós menekültügyi szabályok be nem tartása miatt született még júniusban, és 200 millió eurós átalányösszeg mellett napi egymillió euróval emelkedik, amíg az Orbán-kormány összhangba nem hozza a szabályozást az európai elvekkel. A bírság összege most átszámítva nagyjából 100 milliárd forint körül járhat). Gulyás Gergely arról beszélt, hogy

Magyarország nem fog a végtelenségig bírságot fizetni. A kormány felkérte az igazságügyi minisztert, vizsgálja meg, hogyan tudjuk perben ezeket a forrásokat érvényesíteni

– mondta hozzátéve:

ha ez nem sikerül, akkor fogják minden migránsnak felajánlani az ingyenes Brüsszelbe szállítást.

Később, kérdésre válaszolva hozzátette:

„örömmel vállaljuk az egyirányú út költségeit”.

Szerző