Bulvár
Szélviharok és kettősfront, semmi jót nem ígér csütörtökre a meteorológia
Szerda éjszaka, nyugat felől terjeszkedve mindenütt megvastagodott a felhőzet. Újabb szórványos esőket adó csapadékzóna érkezett, melyből elsősorban az északnyugati, majd hajnalban az északi, északkeleti országrészben valószínű eső, de délebbre is előfordulhat itt-ott szemerkélés, állítja a meteorológia.
Szerda éjszaka, nyugat felől terjeszkedve mindenütt megvastagodott a felhőzet. Újabb szórványos esőket adó csapadékzóna érkezett, melyből elsősorban az északnyugati, majd hajnalban az északi, északkeleti országrészben valószínű eső, de délebbre is előfordulhat itt-ott szemerkélés, állítja a meteorológia.

Csütörtök
Délelőtt egy melegfront okoz nagyrészt erősebben felhős és elszórtan esős, záporos időt. Élénk, a középső és keleti országrészben erős (60-70 km/óra) lökésekkel kísért DNY-i szél fúj. A felhőzet ellenére nyugaton és délen kifejezetten enyhe napra van kilátás, szól a meteorológia ma délelőtti előrejelzése.
A déli órákhoz közelítve várhatóan felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap.
Délután már hidegfront éri el az északnyugati országrészt. Egyre nagyobb területen fordul ÉNY-ira és erősödik fel, többfelé viharossá is fokozódhat a szél. Az északnyugati határvidéken lehetnek a legerősebb széllökések, melyek elérhetik a 80-90 km/órát!
A szakadozott felhőzet, változó napsütés mellett elszórtan kialakulhatnak záporok, időszakos esők.
A front érkezése előtt, északnyugaton, nyugaton szokatlanul enyhe idő várható, akár a +18 fok köré emelkedhet a hőmérséklet, de másutt is az évszakkos átlagnál magasabb értékek valószínűek.
Éjjel, a délnyugati megyék kivételével erős ÉNY-i szél várható, majd a hajnali időszakban kezd gyengülni a légmozgás. Eleinte keleten még előfordulhat elvétve egy-egy zápor, de csökken a felhőzet és az éjszaka nagyobb részében csillagfényes, gyengén felhős égbolt a valószínűbb.
Na és mit hoz a holnap, és még néhány nap?
– Pénteken napsütés ígérkezik, fokozatosan legyengülő ÉNY-i széllel. Este éjjel felhősödésre van kilátás, majd nyugaton kisebb esők is várhatóak.
– Szombaton borongósabb idő és mérsékelt légmozgás ígérkezik. A délnyugati, nyugati térségben ismétlődő esők, szemerkélések várhatóak. Keleten, északon kevésbé valószínű csapadék.
– Vasárnap előreláthatólag kelet felé mozog a felhőzet, egyre nagyobb területen süt ki a nap. Mérsékelt, olykor élénkebb NYDNY-i szél támad. Éjjel felhősödés várható, hajnalban, nyugaton már eső is eshet.
– Hétfőre hidegfront érkezése körvonalazódik. Feltámad, nyugaton meg erősödik az ÉNY-i szél. A megnövekedett felhőzetből elszórtan, főként délelőtt esőre, záporokra van kilátás. Délután csökken a csapadékhajlam, majd a felhőzet is.
– Kedden is erős É-i szél valószínű, de már a hajnali órákra lecsökken a felhőzet, így zömében napos idő ígérkezik.
Biometeorológia
A mai napon kezdetben melegfronti hatással kell számolni, majd délutántól, észak felől hidegfront érkezik. A változékonyság, szeles, záporos és az évszakhoz képest szokatlanul enyhe idő sokakat megviselhet. A legáltalánosabb tünetek a fejfájás, migrénes panaszok, fáradékonyság. De megfigyelhető ilyenkor a krónikus betegségek tüneteinek fellángolása is. Vigyázzon magára, ez egy veszélyes nap lehet.
(Képünk: Csütörtök hajnali eső Budapesten)
Forrás: Eumet
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!