Szerencsés mentés! Ötven méter magasan lógott egy asszony egy fővárosi ház oldalán

A sors előbb két, aztán három fiatal zsaru kezébe tette az asszony életét, aki tizennégy emelet magasságban kapálózott a semmi fölött – írta meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) facebook oldala.

Az ügyelet a Kassai téri 17 emeletes toronyházból kapott egy hívást: az egyik 14. emeleti lakó jelezte, hogy közvetlenül saját bejárati ajtaja mellett, a folyosó ablakában egy nőt lát

– Volt egy bejelentésünk április 13-án délután egy férfitól, aki mindenféle baljós előjellel találkozott otthonában, nejével azonban nem – elevenítette fel a napot Bécsi Zoltán főtörzsőrmester – A lakásban a vízzel teleeresztett kádban bedugott hajszárítót talált, aztán véres kést, összevérzett ruhadarabokat. Tankönyvi jelei annak, hogy valaki igencsak erősen foglalkozott a végzetes önsorsrontás gondolatával. Holttest hiányában volt remény, hogy életben van az elkeseredett asszony, bár az nem volt egészen megnyugtató, hogy senki nem tudta, hol lehet, telefonját nem vette fel.

– A bejelentés után azonnal az épülethez mentünk, kocsiból ki, futólépés a ház kapuja felé, szerencsére jött ottlakó, aki beengedett bennünket – vette át a szót Tóth Martin főtörzsőrmester – Ahogy kiléptünk a tizennegyediken a liftből, megláttuk a nyitott ablakot a folyosó végén. A nő egy nagyobb vázát használt lépcsőnek, arra állva lépett ki a prkányra a kb. méterhúsz magas védőrács fölött, ezt láttuk a nyomokból, a felborult vázából, kiszóródott földből. Mikor odaértünk, már az épület síkján kívül volt szembefordulva a korláttal, abba kapaszkodva lelógatta magát, teste tehát az eggyel alattunk lévő emelet magasságában volt. Leguggolva meg tudtuk ragadni a két csuklóját – és tartottuk, mást abban a helyzetben nem nagyon tudtunk csinálni. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bilinccsel rögzítem – nyilván; saját érdekében – de mivel egy kimondottan filigrán, vékonycsontú asszonyról volt szó, akinek átlagosnál kisebb, keskenyebb kézfejére rácsúszott kabátujja, így őt biztonsággal a bilinccsel „rögzíteni” jóformán lehetetlen lett volna.

„Tartottuk, ahogy tudtuk, én fejjel támasztottam ki magamat a korláthoz, a homlokomba szépen bele is vájódott a vastraverz, akkor mondjuk ez éppen sokadlagos probléma volt. Nagyobb gondot jelentett a patthelyzet: rádiózni fizikálisan nem tudtunk, mivel minden kezünk végig foglalt volt, behúzni a keresztvasak miatt szintén képtelenség volt. Gyámolítottunk ráadásul egyáltalán nem akarta, hogy megmentsük, ezt többször elmondta, sőt: tevőlegesen is küzdött, elrúgta magát a faltól, rángatózott, mindent megtett azért, hogy lezuhanjon.”

– Mondjuk úgy, hogy én voltam a mentesítő második hullám – mondta Poór Tibor főtörzsőrmester – Először én is a 14-re mentem, hogy segítsek kollégáimnak, aztán másodpercek alatt megszületett a módosított terv: a tizenharmadikra leszaladva már robogtam is a folyosó végére, az ablaknál csüngő alak irányába. Velem nagyjából szemben volt az asszony válltól lefelé, míg bajtársaim egy szinttel feljebb fogták kezeit. Cselekedni kellett. Egyetlen megoldás kínálkozott abban a helyzetben, hosszan ötletelni, tervezni nem volt idő. Csináltam, amit tudtam. Ablak ki, átkaroltam a nő törzsét, felordítottam, hogy fogom, abban a pillanatban ők elengedték, én meg berántottam a folyosóra.

Gustavo Arnal a Jenga-torony 18. emeletéről vetette magát a mélybe