Bulvár
Szigorít az időjárás
Nincs tovább mese, a napokban ránk köszönt az igazi, tél, de mikor jöjjön ha nem most mondhatná az időjárás, ha egyáltalán…. Ne panaszkodjon, de öltözzön fel az időjárás sugallata szerint és akkor nem történhet semmi baj.
Indul a változás
Pénteken egy elgyengülő hidegfront érte el a nyugati országrészt. A Dunántúl északi és középső része mellett a középső országrészben is felélénkülhet az ÉNY-i szél, ami átkavarhatja a Kárpát-medencében rekedt párás, nyirkos levegőt. Napközben, északnyugat felől egyre többfelé, de elsősorban a Dunántúl északi fele és a középső országrész felett vékonyodik el a rétegfelhőzet, illetve szakadozik fel a magasabb szintű frontfelhőzet, alakulhat ki változó napsütés. A keleti országrészben és a déli határvidéken bizonytalanabb ez a folyamat, ott még nagyobbrészt megmaradhat a felhős, szürke időjárás, de fokozatosan ott is vékonyodhat a felhőtakaró, illetve csökkenhet a párásság. Estére ismét országszerte legyengül a légmozgás. A frontfelhőzet elhagyja az ország térségét, de a párásság, illetve az alacsonyabb szintű rétegfelhőzet ismét határozottabbá válhat. Éjszaka, a keleti országrész felett valószínűbb, hogy megmarad a ködfelhőzet, míg a Dunántúl felett szakadozott rétegfelhőzet melletti, foltokban csillagfényes égbolt, párásság és talaj közeli ködfoltok képződése a valószínűbb.
Bizonytalan a hétvége időjárása
Szombatra és vasárnapra még jelentős frontoktól mentes, de a felhőzet, párásság, ködfelhőzet elvékonyodásának tekintetében bizonytalanabbul előrejelezhető időjárású napok várhatóak. Szürke, ködfelhős, hideg és gyengébben párás, szűrt napsütéses, valamivel enyhébb területek egyaránt előfordulhatnak szerte az országban. Napsütésre elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben van esély, míg északkeleten valószínűbb a szürke, hideg rétegfelhőzet, melyből itt-ott szitálás is előfordul.
Vasárnap napközben már frontfelhőzet is érkezik fölénk, így szűrt napsütésben elsősorban szombaton bizakodhatunk. A rétegfelhőzet vékonyabbra válása esetén ismét erőteljesebbé válhat az éjszakai lehűlés, azaz visszatérhetnek az kiterjedtebb területeket érintő hajnali, pár fokos fagyok.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Jövő hét
Hétfőtől jelentőset fordul térségünk légköri helyzete. Az addigi frontoktól mentes, szélcsendes időjárás helyett, több napon keresztül hullámzó frontrendszer alakíthatja az időjárást. Változékonyság ígérkezik időről-időre felerősödő, olykor viharossá is fokozódó széllel, jelentős hőmérséklet ingadozással és több hullámban érkező, helyenként jelentős mennyiségű és változó halmazállapotú csapadék esélyével. A részletek továbbra is bizonytalanul előrejelezhetőek.
Hétfőre országszerte emelkedő hőmérséklet ígérkezik, de nem lesz „jóidő”. Hidegfront okoz erősödő ÉNY-i szelet, miközben többségében erősen, itt-ott szakadozottan felhős égbolt valószínű elszórtan záporesőkkel.
Keddre egyelőre átmenetileg legyengülő, majd estétől ismét erősödő szél, változó, időszakosan felszakadozó, majd ismét vastagodó felhőzet látszik a legvalószínűbbnek az előző naphoz képest csökkenő hőmérséklettel, délután, este pedig már elszórtan esőkkel.
Szerdára újabb csapadékhullám érkezése körvonalazódik, melyhez gyors egymásutánban egy meleg-, majd egy erőteljesebb hidegfront is társulhat. A hidegfront érkezésekor megnő a halmazállapotváltás esélye.
Csütörtökre egy csapadékmentesebb, változóan napos-felhős, de szeles nap látszik egyelőre a legvalószínűbbnek, majd a pénteki napon újabb csapadékhullám érheti el az ország térségét, melynek halmazállapota még igen bizonytalanul előrejelezhető, de most még inkább ígérkezik hónak, kevéssé havas esőnek.
Szerző
Friss
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide a családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter