Kerítésen innen
Szijjártó Péter kerüli az agresszor megnevezését, pedig Kárpátalját orosz támadás érte

Vasárnap hajnalban a ukrán légvédelem orosz rakétákat lőtt le Kárpátalja területén, csupán néhány kilométerre a magyar határtól. A támadás híre, Orbán Viktort még nem csak Szijjártó Pétert késztette megszólalásra, de milyenre.
Orbán Viktornál nem érte el ingerküszöböt
Úgy látszik a ma hajnali orosz dróntámadás, amely a Kárpátalján élő magyar kisebbség tagjait érintette, a magyar miniszterelnöknek nem érte el az ingerküszöbét, és nem szakította meg azt a jókedvet, amiben az általa összehozott Patrióta frakció első közgyűlése keltett benne.
Langyos mint a lábvíz
Szijjártó Péter külügyminiszternek, az orosz vezetés nagy barátjának is csak egy lábvíz langyosságú közleményre futotta, amiben még csak együttérzését sem fejezi ki a megtámadott ukrajnai magyar város, Munkács lakosainak, sőt a támadó Oroszország nevét sem képes leírni.
Ma rakétabecsapódások történtek Kárpátalja megyében. A megyei kormányzó tájékoztatása szerint sem áldozatok, sem sérültek sincsenek. Ugyanakkor ezek a ma hajnali események is arra mutatnak rá, hogy tovább kell fokozni a béketörekvéseket, mert minden egyes nap újabb és újabb pusztítással jár, s minden egyes nap a háború eszkalálódásának veszélyét hozza magával
-írja a magyar miniszter.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Hol marad a máskor olyan nagy előszeretettel alkalmazott, bekéretés, jelen esetben az orosz nagyköveté, vagy legalább valami aktivitás a kárpátaljai magyarság megvédésére, annak hangoztatása helyett, hogy veszélyes dolog a háború.
A fentiek után ez a keserű, szarkasztikus gondolat juthat az ember szembe:
Védjen meg benneteket a magyar kormány!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár