Gépnarancs
Színházi világnap – Für Anikó kapta a Psota Irén-díjat
Átadták a Psota Irén-díjat szerdán a budapesti Rózsavölgyi Szalonban: az elismerést Für Anikó, az Örkény Színház színművésze vehette át a színházi világnapon – közölték a szervezők.
Psota Irén örökségéhez méltón
Psota Irén (1929-2016) emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak. A nemzet színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet.
A Psota Irén-díj egy ezüstplakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A plakettet Rosta Péter grafikus tervezte és Tóth László ötvösművész készítette. Az idén harmadik alkalommal átadott díjjal pénzjutalom is jár.
Für Anikó a kiválasztott
A díjátadó ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői, hogy emlékezzenek a művészre a színházi világnapon, születésének 90. évfordulója alkalmából. A színpadon Psota Irén emlékezetes alakításait, színes egyéniségét fényképekkel és filmrészlettel idézték fel.
A díjazottat Mácsai Pál színművész, rendező, az Örkény Színház igazgatója és a díj kuratóriumának képviseletében Hegedűs D. Géza színművész is méltatta.
Für Anikó az Örkény Színházban – a honlapon olvasható információ szerint – jelenleg a Hamletben Gertrud királynéként, a Mesél a bécsi erdő című darabban Valéria szerepében, A hattyú című előadásban Mária Dominika hercegnőként látható, emellett játszik az Anyám tyúkja (1.) és az Anyám tyúkja (2.) című produkcióban is.
A díjat idén harmadszor adták át
Almási Éva akkor határozott úgy, hogy létrehozza az alapítványt és a díjat, amikor 2016-ban a nemzet színészéve választották Psota Irén helyére. A díjat először, 2017-ben Hegyi Barbara kapta, tavaly pedig Hernádi Judit vehette át.
A Psota-díjat odaítélő kuratórium tagja Almási Éva, Törőcsik Mari, Hazai Kinga ügyvéd, az alapítvány elnöke, Hegedűs D. Géza, Lantos Endre főorvos és Langer János ügyvéd.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Mészáros Lőrinc ‘legszomorúbb’ azért, mert azt feltételezik az emberek, hogy Ő nem jó ember
- Pottyondy Edina dobogós a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listáján
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
- Hajnal Miklós: Magyar Péternek szabad a pálya
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..