Sport
Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
Győzelemmel kezdte az új Bajnokok Ligáját a Szoboszlai Liverpoolja, amely az alapszakasz 1. fordulójában 3–1-es sikerrel távozott a Milan otthonából. Az angoloknál a több szempontból is emlékezetes meccset játszó Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a diadalból, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását, amiről kedden itt írtunk, vele szemben.
És jött a Liverpool
Egyéves kihagyást követően tért vissza a legrangosabb európai kupasorozatba a Liverpool, amelynek színeiben Szoboszlai Dominik az első BL-mérkőzését játszhatta a „vörösök” mezében. A magyar válogatott csapatkapitányának nem csak emiatt lehetett emlékezetes ez a nap, ugyanis pontosan öt évvel ezelőtt szerezte meg az első gólját a Bajnokok Ligájában: 2019. szeptember 17-én a Genk ellen 6–2-re megnyert összecsapáson volt eredményes a Salzburg színeiben – akkor egy bizonyos Erling Haaland mesterhármast jegyzett…
Szoboszlai a Liverpoolban is elért egy mérföldkőhöz, az 50. tétmérkőzését játszotta kedd este, s a 46. születésnapját ünneplő Arne Slot jó szokásához híven ezúttal is a kezdőcsapatban számított a magyar játékosra. A találkozót egy szomorú esemény előzte meg, a Liverpool egyik mérkőzésre igyekvő szurkolója, Philip Dooley autóbalesetet szenvedett, és már nem tudták megmenteni az életét.
A Milan kezdte jobban az összecsapást, a 2. percben Rafael Leao kiugratása után Tijjani Reijnders centerezése okozott riadalmat, Virgil van Dijk viszont résen volt, és menteni tudott, ráadásul utólag beintették a lest.
Egy perccel később már a játékvezetői csapat sem menthette meg az angol csapatot, az olaszok gyors ellentámadásánál alaposan elcsúszott a vendégek védekezése, s ezt kihasználva Christian Pulisic ugorhatott ki a jobb szélen, majd hét méterről a hosszú, jobb alsó sarokba lőtt (1–0).
Az amerikai válogatott támadó a második BL-gólját szerezte a Milanban, az elsőnél is egy angol csapat, a Newcastle volt az áldozat.
A vörösök azonban nem dőltek meg a gól után sem
A Liverpool nem esett össze, és gyorsan elkapta a fonalat, a fordításhoz azonban szükség volt a Milan pocsék védekezésére a pontrúgásoknál: a 23. percben Trent Alexander-Arnold szabadrúgása után Ibrahima Konaté fejelt három méterről a kapuba – Mike Maignan borzasztóan mozdult ki –, míg szűk 20 perccel később Kosztasz Cimikasz jobb oldalról érkező szögletét követően Van Dijk bólintotta a labdát a gólvonal mögé (1–2).
A vendégek megérdemelten vonulhattak előnyben pihenőre, a két gól mellett kimaradt Diogo Jota óriási lehetősége, míg Mohamed Szalah kétszer is eltalálta a lécet.
A fordulás után újabb csapás érte a Milant
Maignan – akit már az első játékrészben is ápolni kellett – egy ütközést követően nem tudta folytatni a játékot, a helyére a 19 esztendős Lorenzo Torriani érkezett, aki most debütált a milánóiak felnőttcsapatában.
A játék képe nem változott sokat, a hazaiak még annyira sem tudtak veszélyesek lenni, mint az első félidőben, a Liverpool viszont kihasznált egyet a lehetőségei közül, ráadásul éppen Szoboszlai révén: a magyar futballista Cody Gakpo balról érkező beadásába tette bele jól a lábát, és helyezett a kapu bal oldalába, megszerezve szezonbeli első gólját (1–3).
A Liverpool tehát győzelemmel tért vissza a Bajnokok Ligájába, köszönhetően a találkozót végigjátszó Szoboszlai góljának is.
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…