Sport
Szőnyi Ferenc másodszor teljesített húsz Ironmant egyben
Végig nagyfokú tudatosság jellemezte Szőnyi Ferencet októberben a mexikóvárosi Leónban megrendezett Decaultratri World Cupon. Véleménye szerint ennek köszönheti, hogy a világon elsőként sikerült másodszorra teljesítenie a húszszoros Ironman ultratriatlon távját.
“Nagyon ép ésszel és nagyfokú koncentrációval tudtam minden egyes kört teljesíteni, akár kerékpáron, akár futva, és nem fordult elő velem, hogy túl sokat aludtam volna”
– árulta el a ‘Racemachine’-nek (Versenygépnek) is nevezett komáromi sportoló a BioTechUSA által szervezett csütörtök esti élménybeszámolón.
Szőnyi Ferenc mindössze három nappal ezelőtt érkezett vissza Magyarországra Mexikóból, ahol a második helyen ért célba. A sportember elmondta: januártól készült a megmérettetésre, de végül szokásához híven csak egy hónappal a verseny előtt, szeptemberben döntötte el, hogy rajthoz áll.
Eredeti célja az volt, hogy a 76 km úszásból, 3600 km kerékpározásból és 844 km futásból álló viadalon megdöntse a litván Vidmantas Urbonas 1998-ban felállított 437 óra 21 perc 40 másodperces világcsúcsát. Ez végül nem sikerült neki, de nagyon büszke arra, hogy a világon ő az egyedüli, akinek ezen a különleges, emberpróbáló versenyen kétszer is sikerült célba érnie.
„Két napig nem volt észnél”
Felidézte: úszás közben olyan vírusos fertőzést kapott, aminek következtében a szavaival élve “két napig nem volt észnél”. Hozzátette: az emésztőrendszere összeomlott, így még az is felvetődött, hogy fel kell adnia a versenyt, de annak ellenére folytatta, hogy ekkor az utolsó előtti helyen állt, és napokig mindössze vízen és krumplipürén élt. Fokozatosan jött fel, de végül francia vetélytársa mögött ezúttal be kellett érnie a második hellyel.
“Nagyon nagy közös öröm volt, amikor a francia célba ért. Én voltam az első, aki megszorította a kezét. Nem mindig vagyunk a legjobbak. Embernek és hősnek maradni másodikként is lehet, a teljesítmény már önmagában is nagy produktum”
– fogalmazta meg a verseny végi érzéseit Szőnyi Ferenc, aki úgy érzi, hogy csodálatos 12 éves pályafutását 95 százalékban genetikai adottságainak – jó állóképességének és jó emésztőrendszerének -, valamint nagyon pozitív hozzáállásának köszönheti.
Kérdésre válaszolva elárulta, hogy az edzésprogramja hetente ötször napi egy óra úszásból, továbbá heti 70-80 km futásból, és heti 200-250 km kerékpározásból áll, utóbbit általában három részletben teljesíti. A jövőbeli terveiről azt mondta, rövid távon a maratoni táv három órán belüli lefutása, illetve a jövőre az Amerikai Egyesült Államokban sorra kerülő különleges, Trans Am Tri elnevezésű ultratriatlon versenyen való indulás foglalkoztatja.
(MTI)
Szerző
Friss
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz