Blogbazár
Tarjányi Péter: miben csúsztatnak Orbánék?

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő ezúttal saját maga által „rendkívülinek” nevezett kétütemű posztban írta meg, mit gondol -különös tekintettel a szombati több százezres tüntetésre- az utóbbi idők kormánypárti megszólalásairól.
Miben csúsztatnak Orbánék? – 1.
“Mi vagyunk a nemzeti oldal”
Valóság: A valódi nemzet az emberekből áll, nem a pártkatonákból és haszonélvezőkből.
Mi a lényeg? Aki mást gondol itthon a világról, az országról, nem „hazaáruló”…
A nemzet nem Fidesz-tulajdon, hanem közösség, ahol minden hang számít. Én ebben hiszek…
-fejeződik be az első rövidebb bejegyzés.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Miben csúsztatnak Orbánék 2.?
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondja: aki részt vett a Pride-on, az számítson büntetésre. És most előhúzza a 2022-es népszavazást, mely alapján azt mondja, 3,7 millió ember nemet mondott arra, amit a Pride képvisel. Csakhogy ez csúsztatás. És nem is kicsi. Mert az a népszavazás jogilag érvénytelen volt. Nem ért el érvényes szavazatszámot – mert több mint egymillió ember szándékosan érvénytelenül szavazott, tiltakozásból.
És az a kérdés sem az volt, amit most sugalmaznak. Nem a Pride-ról szólt. Nem a melegekről. Hanem mesterségesen megfogalmazott félelemkérdésekről. Most mégis úgy beszélnek róla, mintha felhatalmazást adna a büntetéshez. De az igazság nem szavazatszámon múlik.
A tömeg – legyen az három ember vagy hárommillió – nem csinál igazságot önmagában. Mert a döntés lehet rossz is, ha félelemből vagy hazugságra épül.
Ahogy most is. És mégis: ha 200 ezer ember egyszerre lép ki az utcára, az már nem szabálysértés, hanem TÁRSADALMI ÜZENET!!!
Nem attól lesz valami igaz, hogy sokan mondják.
Meg kell értenünk, ha elég ember nem fél többé, akkor a hatalom már nem tudja kézben tartani a félelmet. Ezért félnek. Ezért csúsztatnak. Ezért fenyegetnek. ŐK! De aki ezt felismeri, az már nem ijed meg. ENNYI!
Ha pedig egy-egy ember példastatuáló büntetését tervezik az ismét csúnya logikai bukfenc lesz. Mert vagy mindenkit büntetnek – amit nem bír a rendszer, ÉS TÖRVÉNYTELEN IS – vagy SENKIT!
Egyébként Orbán Viktor amit leírtam azzal tisztában van. Mégis meg fogja tenni!!! Mert kell a feszültség itthon! Nyilván neki és a csapatának. Hogy miért? Szerintem tudjátok a választ!
(Tarjányi Péter gondolataihoz, nincs mit hozzáfűznünk)
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek