Tasnádi István: a rendszerváltáskor az embereket a nyugati jólét hozta lázba

Ma, amikor a múltat ünnepeljük, nem árt kicsit visszanézni a félmúltba sem, ebben segíthet Tasnádi István legújabb műve. A Hábetler család története és Fejes Endre kultuszregénye, a Rozsdatemető, valamikor 1960-ban véget ér. A Katona József Színház új darabjában azonban egészen 2010-ig követhetjük az eseményeket.

Rozsdatemető 2.0

Az író hangsúlyozta, nincs aktuálpolitika a darabban. Harminc éve volt a rendszerváltás, az már elég távoli ahhoz, hogy tudjunk általánosabb érvényű kijelentéseket tenni az időszakról:

” A darab nem pártpolitikába akar belecsúszni, és nem akar ítélkezni, azt próbálja megmutatni, hogy így volt, ebben hittünk, így lehetett meghülyíteni az embereket, így fordultunk egymás ellen.” /…. / „A 2006-os tévészékházostromról szóló jelenet előtt van egy nagy jelenet a kilakoltatásról, és az ottani vesztesek aztán megjelennek a Szabadság téren.

El lehet gondolkodni, hogy kinek volt igaza, hogy van-e ok-okozat, hogy hogyan lehetne kilépni a sértődés-láncolatból. Ha végignézzük a darab által felölelt száz évet, revansok sorozatát látjuk. 1918 végén kezdődik a vörösterrorral, aztán erre jön a fehérterror, és így tovább. Van ennek egy ritmusa, van, amikor csak pár év, de van, hogy 40, vagy 4, 8, 12 évig tart egy ciklus. Ebben a vetésforgóban élünk, ebben kell élnünk, felnevelnünk a gyerekeinket.”

Gorenje, a rendszerváltás szimbóluma

A második felvonásban megjelenik a rendszerváltáskori eufória, de kicsit sarkítva azt mutatja meg, hogy valójában ez egy jóléti eufória:

„Az ideológiai háttere, amit az értelmiség és a politikusok szeretnek hangsúlyozni, a Hábetler családot és az itt élő sokmillió embert nem hozta lázba. Inkább a nyugati jólét érdekelte őket. Emlékezzünk csak arra, amikor az emberek hosszú sorokban mentek Bécsbe Gorenje hűtőért, vagy Tarvisióba bőrdzsekiért. Aztán jöttek az ész nélküli hitelfelvételek. Majd sokan megtapasztalhatták, milyen az, ha bedőlnek ezek a hitelek, és elviszik a házukat.”

Hangsúlyozta, még a szabad mozgás nyugat felé is inkább életminőségi kérdés volt, nem ideológiai. Ez 20-30 év távlatából pontosan látszik. Ezért nincs is mit számon kérni. Ha kicsit megszorítják a gyeplőt, csökken a szabadságszint, de jól élünk, akkor az belefér. A hatalom felé a végső elvárás az, hogy éljünk jól:

„Alapvetően valóban a túlélés a család stratégiája. De az új generációk mindig szeretnének kitörni a szüleik világából, szemléletéből. Ez Fejesnél nem sikerült. Én behozok még három generációt, és nem árulok el nagy titkot: nekik sem sikerül. A jó szándék mindig megvan, de van egy olyan világ körülöttük, amelytől ez nagyon nehéz. „

A hábetlerizmus

Kitért arra, a mai utódoknak lenne-e fenntartása egy olyan szomszéddal, aki állandóan valamelyik párt ideológiájával traktája őket:

„Hábetlerék már akkor is jót röhögtek a sok pártszövegen. Ebben sincs változás, ezeket a mentalitásokat is örököljük. Mindenkinek a helyén van az esze ilyen szempontból. Tudják, hogy marhaság, amit beszél, de azt is, hogy ő a hatalom embere. Le kell ültetni az asztalunkhoz, valamikor jól fog még ez jönni.”

A hábetlerizmust annak idején arra használták, akit leproliztak, azokra, akik alulnézetből szemlélik a történelmet. Olyan típusú emberekre, akik meg akarnak úszni, túl akarnak élni, akik nem alakítják a történelmet, hanem elszenvedik:

„De az, hogy közéletileg aktívak legyünk, elvek mentén cselekedjünk, kiálljunk valamilyen ideáért, amelyben hiszünk, az nem fér bele a hábetlerizmusba. Mindezt az eredeti regény végén, az egyik szereplő, Zentay keményen el is mondja Hábetlernek.”

Ahhoz, hogy túléljen valaki, figyelnie is kell. Már csak azért is, hogy ne hibázzon a különböző hatalmak által elvárt kérések, parancsok teljesítésében:

„Persze, figyelnek a szereplők, de nem értelmeznek. Kicsit svejkes például a kötet elején, amikor az öreg Hábetler hazautazik megnősülni, és mire visszamegy a frontra, eltűnik a százada. Azért tűnik el, mert elvesztették a világháborút, de ez Hábetlert nem érdekli. Ő menne vissza harcolni. Azt szereti, ha megmondják, mit csináljon. Behívták, megy. Megmondták, ki az ellenség, lőtt. Elég szűk az a horizont, amelyet belát.”

(Ha sikerült érdeklődését felkeltenünk, olvassa el Balla István  teljes interjúját a hvg. hu-n.  )

Éppen egy éve

Március 15. díjazottjai – Biztos, hogy át kellett venniük?