Kerítésen innen
Teljes a káosz a vasútvonal-megszüntetések körül – Nem tudja a jobbkéz…
Például, Nógrádszakál és Ipolytarnóc közötti szakaszának júniusi villámárvíz utáni helyreállítása, mely során a teljes vasúti pályát újjá kellett építeni. A vasútvonalat másnap bezárják
Július 31-én fejeződik be a Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal Nógrádszakál és Ipolytarnóc közötti szakaszának júniusi villámárvíz utáni helyreállítása, mely során a teljes vasúti pályát újjá kellett építeni. A vasútvonalat másnap bezárják-olvasható a Közlekedő Tömeg FB. oldalán.
Hol élünk?
A Mátészalka-Csenger vonalon jelenleg is zajlik Csenger állomásának felújítása. Az állomás forgalma a teljes vonallal együtt keddtől megszűnik.
A Dombóvár-Komló vonalon másfél éve került bevezetésre egy napi 2 helyett 5-6 pár vonatot tartalmazó menetrend, míg Csenger térsége közvetlen debreceni kapcsolatot kapott – ennek megfelelően mindkét vonalon emelkedett az utasszám. Most mindkét vonalat bezárják.
Kormányzati hazugságok
Az átgondolatlanság és a dilettantizmus most is abszurd helyzetekhez vezet. A MÁV által a minisztériumi ukáznak megfelelően “gyorsnak” és “kényelmesnek” hazudott vonatpótló buszok és a vonat menetideje között számos helyen pár perc a menetidő-különbség, míg Tiszaújváros felé 17, Komló felé 24(!) perccel nő a menetidő. Utóbbi helyen gyorsjáratokat is indítanak a vonatokat felváltó lassú buszok kiegészítésére – a jelentős teljesítménytöbblet következtében az olcsóbbnak beállított buszos pótlás sokkal drágább lesz, mint a vonatok közlekedtetése.
Ámokfutás
Mindez akár komédia is lehetne, ha nem az ország legnehezebben megközelíthető, s emiatt komoly gazdasági nehézségekkel küzdő térségei kárára történne. Márpedig a most bezárásra ítélt vonalak az ország távoli, sokszor határmenti térségeit kapcsolják az országos vasúthálózathoz – a vasúti közlekedés megszüntetése itt hosszú távon is ellehetetleníti a gazdaságfejlesztést, megnehezíti ipari munkahelyek létrehozását, tovább fokozva innen a lakosság elvándorlását. Sok térségtől ráadásul a megyeszékhelyre vezető leggyorsabb kapcsolatot veszik el (Nagyatád, Tiszazug, Tiszafüred), tovább nehezítve az itt élők oktatáshoz, egészségügyi és szociális ellátáshoz való hozzáférését.
A minisztérium ámokfutása ellen már számos polgármester, képviselő, szakértő és civil szervezet felszólalt. Felhívjuk az érintett vonalakat használókat, hogy továbbra is hallassák hangjukat, akadályozzuk meg közösen a mellékvonalak bezárását!
Friss
- Egészség-horoszkóp: csillagjegyek, akik szervezete különösen igényli a zöldséget és gyümölcsöt
- Hatvannégy Vármegye állítja, hogy megszerezte és le is foglalta a Pride titkos útvonalát
- Undorító plakátok és “közmédiából” ömlő uszítás világában
- Döntött a törvényszék: Budapest Főváros Önkormányzata jogosult az azonnali jogvédelemre
- Nem akarom! Nem akarom! Nem akarom!
- Szathmáry Eörs: „Ludas Matyi már nincs, de van helyette Magyar Nemzet”
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?