Térey János: Orbán gyűlöletpropagandája átcsapott önmaga paródiájába

Mintha mostanság megmozdult volna a színházi levegő Térey János körül. Regős Jánossal közösen ő válogatott darabokat az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra; hat év kvázi „színházelvonás” után idén februárban végre volt saját bemutatója – Szegeden a Kazamatákat rendezte meg Máté Gábor; és pillanatokon belül megjelenik új (színházi) regénye, a Káli holtak is. 

POSZT

A színházi találkozó kapcsán Térey elmondta,  a  magyar  színház  szépen  teljesít,  a maga  módján  a  bulvár  is  ad  magára.  Más kérdés, hogy rendkívül kevés az olyan előadás,  amit  izgalmasnak  tart,  amit  saját elhatározásból is megnézne:

” Ha szolgáltató intézménynek tekintjük a színházat, akkor a szórakoztatásnak egy bizonyos nívója adott. A kérdés inkább az, hogy magamtól is elmennék-e ilyen előadásokra, és a válasz az, hogy a zömükre semmiképpen. Ugyanakkor a lehetőség, hogy egyszer az életben módom van megismerni a Kárpát-medence összes magyar nyelvű színházát, az páratlan és vissza nem térő.”

A műsorpolitika óvatos és megúszós,

a legjobbaknál is. Rengeteg a kötelező gimnáziumi olvasmány zenés körítéssel:

” A leggyakrabban fölmerülő téma egyébként Európa lebetegedése és egyben a polgári világrend legújabb válsága – aktualitásokhoz közelítve a legkülönbözőbb színházak hetet-havat beleerőltetnek a klasszikusokba, gondolván, azok mindent elbírnak. Egy átlagos hétvégén három-négy előadásban hallottam emlegetni  különféle  összefüggésben  Soros György  nevét.  A  tendencia  most  ez. „

Néhány hete  látta  Alfred  Döblin  Berlin,  Alexanderplatzát a Katonában:

” A nem kis mértékben  Fassbinder  hatására  született  előadás a  húszas  évek  Németországát,  a  gazdasági válságot,  Hitler  előretörését  ábrázolja  egy tagbaszakadt  kisember  sorsának  fölvillantásával. Széles körképet mutat arról a társadalomról, amelyikben „nincs rend”, amelyik aztán a nagy kaliberű bűnözők prédája lesz. És akár akarjuk, akár nem, ennek van némi hazai áthallása. Ezt intőbb jelnek tekintem a színházi sorosozásnál.”

Kitért arra, mire is gondolt, amikor arról beszélt, hogy Európa beteg, a polgári világrend pedig újabb válságát éli:

” Ha polgáron azt értjük, hogy van egy megbecsült  hivatásunk,  szilárd  alapokon nyugszik  az  életünk  mind  gazdaságilag, mind erkölcsileg, és ezen alapok közé a kultúrát is magától értetődően odaértjük, akkor van mit féltenünk. ” /…../  ” A vészjelek ellenére a polgárság őrzi életének kereteit. Európa határai is adottak. Feszítő, nyomatékos hatások érik ugyan minden irányból a kontinenst, egyelőre mégis kitart.”

A  publikum  szereti,  ha  róla  van  szó, de sem kiszolgálni, sem pedig lenézni nem szabad:

” Ha Németországban, Romániában vagy Oroszországban betéved az ember egy ötszáz vagy ezer férőhelyes színházépületbe, akkor azt látja, hogy ott olyasmit játszanak, ami Magyarországon csakis független színházakban megy. Olyan díszlettel és elképzeléssel, ami kiverné a biztosítékot Pesten. Egy-két évig. Aztán hozzászoknának, mint Kolozsváron. A néző igenis nevelhető, persze nem korbáccsal.”

Kiemelte, jelenleg semmi sem lejátszott meccs  Magyarországon, és ez jónak és biztatónak tartja:

” A minden mértéket  túllépő,  kétoldali  gyűlöletpropaganda átcsapott önmaga paródiájába. Ez a jelenség előbb-utóbb a fásultnak látszó választópolgárok  aktivizálódásához  és  a szemben álló politikai térfelek kiegyenlítődéséhez vezet. Ezzel együtt vidám kifejletet színpadon sokkal többet látok, mint a civil szférában. „

(forrás: vasarnapihirek.hu)