Bulvár
A Terminátor csendben nézi – Háborúskodás Schwarzenegger gyerekei között
A válás a gyerekeket viseli meg legjobban a Schwarzenegger családban is.
Ahogy a hétköznapi emberek között, úgy a sztárvilágban is, valamelyik szülő félrelépése, vagy egy, egy válás sokszor a gyerekeket viseli meg legjobban. Úgy tűnik nincs ez másként a Schwarzenegger famíliában sem.
Hogy is van ez?
Az egykori Mr. Univezum, filmsztár, és volt kormányzó egy interjúban a válásáról szólva azzal dicsekedett:
„Ha van Oscar-díj a válás kezeléséért, Mariának és nekem azt kellene megkapnunk, mert úgy tudtuk végig csinálni, a lehető legkisebb hatással van a gyerekekre”
Ezzel szemben
Arnold Schwarzeneggert a héten új Netflix-sorozatának, a „FUBAR”-nak a premierjén a gyermekei vették körül, pontosabban csak a törvényes házasságából született utódolk. A törvényen kívüli, a család egykori házvezetőnőjétől Mildred Baena-tól született Schwarzenegger fiú Joe Baena azonban egyedül sétált a vörös szőnyegen.
Joe sorsa a családi kitaszítottság, mivel annak ellenére, hogy a színész minden gyermekével szoros kapcsolatot ápol, Joe-t Schwarzenegger Maria Shriverrel kötött házasságából származó négy gyermeke nem fogadta el.
Egy, a színészhez közel álló forrás így nyilatkozott:
„Arnold mindig, nagyon tisztességesen, úgy bánt Joe-val, mint a többi gyerekével de soha nem tudták elfogadni Joe-t”
Pedig!
A sors különös fintora, hogy éppen a „balkézről” született fiú hasonlít legjobban úgy külső megjelenését, mint belső késztetéseit tekintve is apjához, hiszen ugyan úgy mint mint ő megszállottja a testépítésnek amit Arnoldra is jellemző szorgalommal, már, már megszálltsággal művel. Úgy tűnik Joe a sport mellett akárcsak apja annak idején a files világba is szeretné megtalálni önmagát, lehet, hogy nem reménytelenül, hiszen néhány kisebb szerepet már kapott Holly-Wood-ban.
(A PegaSixs nyomán)
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt