Kerítésen túl
The New York Times: egy új videó szerint Iránban két rakétát lőttek ki az ukrán repülőgépre
Iránban két rakétát lőttek ki az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó repülőgépére – jelentette kedden a The New York Times című amerikai lap egy biztonsági kamerák által rögzített, újonnan előkerült videofelvételekre hivatkozva
Biztosra mentek…?
A lap szerint a felvétel hiteles, és arról tanúskodik, hogy a két rakétát 30 másodperces különbséggel lőtték ki a repülőgéptől mintegy 10-12 kilométernyire lévő iráni katonai támaszpontról.
A videót a Bid Kaneh iráni rakétabázishoz közeli egyik épület tetején lévő biztonsági kamera rögzítette, és kedden egy iráni felhasználó tette fel a YouTube videomegosztó csatornára. A férfit kedden – az iráni félhivatalos hírügynökség jelentése szerint – őrizetbe vették.
Az újonnan előkerült felvétel magyarázatot ad
arra, hogy a gép transzpondere, válasz-jeladója miért állt le másodpercekkel a második rakéta becsapódása előtt. Az eddigi információk egyetlen rakétáról, feltételezhetően a másodikról szóltak.
A The New York Times emlékeztetett rá, hogy egyik korábbi elemzése már alátámasztotta azt, amit Teherán később be is ismert: hogy iráni rakétatámadás érte az ukrán gépet. A lap akkor közölte azt is, hogy a transzponder leállt azelőtt, hogy a rakéta becsapódott.
Az újonnan előkerült videofelvétel azonban igazolja a feltevést, miszerint az első csapásmérés tönkretette a radart, mielőtt – 23 másodpercre rá – becsapódott a gépbe a második rakéta is.
A lap elemzése szerint a repülőgép egyik rakéta után sem zuhant le azonnal
Az új videó azt mutatja, hogy az első rakétatámadás után a gép kigyulladt, de megfordult és a teheráni repülőtér felé vette útját. Percekkel később robbant fel és zuhant le.
A lap idézte Amir Ali Hadzsizadeh parancsnokot, az iráni Forradalmi Gárda légierejének egyik vezetőjét, aki szerint a rakétákat a
Bid Kanehnél lévő rakétabázisról lőtték ki.
Az ukrán gép fedélzetén 176 ember volt. A tragédiát senki sem élte túl.
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?