Kultúra
Tímár (Willy Loman) József hazatért – A ügynök nem halt meg
A múlt század második felének egyik legkiemelkedőbb színésze Tímár József hagyatékának igen fontos része most egy vásárlást követően megérkezett méltó helyére az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetbe.
Tímár József útja
A 20. századi magyar színházművészet kiemelkedő jelentőségű alkotója a Nemzeti Színházban kezdte pályafutását 1925-ben. A második világháború utáni politikai fordulatot követően, 1949-ben fegyelmivel elbocsátották állásából, s évekig fizikai munkából élt. Csak 1953-ban szerződtette a Madách Színház, s élete végén, 1959-1960-ban ismét a Nemzeti Színház tagja lehetett.
Egy életpálya dokumentumai
Timár József színművész családjától jelentős színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával . Tájékoztatásuk szerint az iratok alapjában nem módosítják ugyan a művész megítélését, abban azonban segítségükre lesznek a kutatóknak, hogy az életpálya egyes szakaszait jóval árnyaltabban mutathassák be.
idézték fel a közleményben.
A Timár családtól az OSZMI gyűjteményébe kerültek egyebek mellett Németh László és Perczel Zita levelei; valamint az a végzés, amely 1943-ban arról értesítette a színészt, hogy megszüntették a „magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség miatt indított bűnvádi eljárást Horthy Miklós kegyelméből”. Emellett a gyűjteménybe jutottak a színművész Nemzeti Színházból való elbocsátásának körülményeit dokumentáló iratok is.
„A gazdag fotóanyagban ott sorakoznak a legfontosabb Timár-szerepekről található felvételek, és a színművész mindennapjait megörökítő fényképek. A szcenikai gyűjtemény huszadik századi kollekcióját Timár József több mint fél évszázadon keresztül őrzött szép zakója gazdagítja”
– írták.
A színházi fotózás egyik csúcsteljesítmény
Fő képünk a színházi fotózás egyik legkiemelkedőbb darabja, amelyen a művészt utolsó szerepében Arthur Miller: Az ügynök halála című színművében örökítette meg Keleti Éva a szakma kiválósága.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is