Ez a nap
Több mint gyanús a többezer átjelentkező voksoló a XI. kerületben, a Belvárosban és Zuglóban
A nagyvárosokban is felkészültek a külképviseleti szavazásra, Londonban például 12 asztalnál lehet majd voksolni április 8-án, és a Nemzeti Választási Iroda (NVI) becslése szerint legfeljebb 20 perces sorban állásra kell számítania a szavazni kívánó mintegy 9700 választópolgárnak.
30 ezerrel többen vannak mint négy éve
Pálffy Ilona, az NVI elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: szombaton lezárult a külképviseleti névjegyzékbe vétel, összesen 58 356-an vetették fel magukat, ez 30 ezerrel több, mint 2014-ben volt.
Londonba 9709-en jelentkeztek, négy évvel ezelőtt 5400-an voltak. Az NVI elnöke hangsúlyozta: felkészültek a nagyszámú szavazóra, egy nagy termet béreltek ki, ahol – megyei bontásban – 12 asztalnál tudják fogadni a szavazókat.
Hozzátette: legfeljebb 20 perces várakozásra kell készülniük a szavazóknak, négy évvel ezelőtt 10 perces várakozás volt. Mint mondta, Münchenben 5100-an, Stuttgartban 3500-an szeretnének szavazni.
A sok átjelentkező megváltoztathatja a választás eredményét
Az NVI elnöke elmondta azt is, már 122 524-en jelezték, hogy április 8-án nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen szeretnének szavazni. Az átjelentkezési kérelmeket péntek 16 óráig lehet benyújtani. Négy éve 128 ezren szavaztak átjelentkezéssel.
Közölte, a legtöbb átjelentkező a főváros XI. kerületében van, itt 5582-en szavaznának, ezért a kijelölt szavazókörben 28 tagú lesz a szavazatszámláló bizottság, és 14 asztalra „bontják” a névjegyzéket. Szintén sok az átjelentkezéssel szavazó az V. kerületben (5300), valamint a XIV. kerületben (4400).
Az elnök azt is elmondta, addig nem zárhatják le a névjegyzéket, amíg az összes benyújtott átjelentkezési kérelmet nem bírálták el a választási irodák. Megjegyezte, csütörtökig a feldolgozott kérelmeket postán is kiküldik a választópolgároknak, pénteken pedig mindenkit rövid úton értesítenek az átjelentkezéséről.
23 országos pártlistát vettek nyilvántartásba
Kitért arra is, hogy 30 203 delegáltat vettek nyilvántartásba a szavazatszámláló bizottságokba.
Szólt arról, hogy 23 országos pártlistát vettek nyilvántartásba, az 1614 egyéni jelöltből pedig már 129-en visszaléptek. Ezeknek a visszalépett jelölteknek a nevét a szavazatszámláló bizottságok és a választási irodák húzzák le a szavazólapokról.
A legtöbb egyéni jelölt továbbra is a salgótarjáni választókerületben van, 32, a legkevesebb a főváros 6. és 7. választókerületében: hat-hat.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Győzött a MOME-forradalom – Van remény a ‘modellváltott’ egyetemeknek
- Ön elhiszi Lázár-bemondásra, hogy ki, mit sutyorgott a fülébe? – 25 milliárdba kerülne a fideszes istibizi
- Ki engedélyezi, írja alá a titkos megfigyeléseket?
- Gárdony, Velence és Sukoró már összefogott – Civilek tiltakozása a Sukoró-partszakasz beépítése ellen
- Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
- Nyílt levél a szerkesztőimnek! Az USAID-nek! Trump-nak! Musknak! Orbánnak!
- Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
- Megnevezték a rendőri felelősöket a meggyilkolt japán hölgy ügyében
- A rák és Magyaroroszág – Elsők vagyunk Európában a halálozások számában
- Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzés a Pázmányon – Ez a zsidó színészképző kihelyezett tagozata?