Connect with us

Bulvár

Tovább gazdagodik az ország -Zivatarok

zivatar
Megosztás

Ha igaz a népi bölcsesség, hogy a májusi eső aranyat ér, akkor a néhány napja megkezdődött zivatar sorozat, már eddig is jelentősen megtömte  valamennyiünk zsebét és még messze nincs vége a gazdagodásunknak.

„Aranyeső”

Szerdán előreláthatólag a nyugat felől érkező hidegfront okoz főként a Dunántúlon hűvösebb időt. Ott délelőtt zömében felhős, majd délután már napos idő várható. A nyugati határszélen előfordulhat egy-egy, mérsékeltebb zivatar. Keleten egész nap erősen felhős idő várható, ismétlődő esőkkel, záporokkal, helyenként zivatarokkal. Itt magasabban alakul a hőmérséklet, mint a Dunántúl nagy részén, illetve ebben az országrészben ismét magas a viharos zivatargócok kialakulásának esélye! Éjszaka inkább már csak egészen északkeleten fordulhat elő záporos csapadék, másutt általában nem hullik csapadék, de változóan, vagy erősen felhősnek ígérkezik az ég.

Orvosmeteorológia

A Dunántúlon hidegfronti hatásra lehet számítani, keleten még melegfronti jellege lesz a légkörnek. Fejfájás, ingerlékenység, keleten a magas páratartalom miatt nehézlégzés előfordulhat az arra hajlamosoknál.

Csütörtökön gyenge légmozgás mellett sok felhőre, időszakos napsütésre van kilátás, elszórtan záporesővel, zivatarral.

A hétvégén se változik semmi

Pénteken – már növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – ismét országszerte nőni látszik a légköri labilitás, emiatt már szórványosan fordulhatnak elő zivatargócok.

Szombaton több napsütés valószínű, és csak elvétve lehet egy-egy záporeső, illetve zivatar.

Vasárnap ismét több helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok a napos időszakokat követően, de alapvetően az ország nagyobb részén nem valószínű csapadék.

(Eumet)

Ezeket olvasta már?

zivatar

Szerző